az anyáért, aki alszik

Kaddis és beat. Búcsú és újrakezdés. Ilyesmi van jelen ezekben az újabb versekben. Valamikor, kamaszkoromban, az amerikai beat-költészet elementáris erővel hatott rám. Ginsberg, Corso, Kerouac meg Ferlinghetti. Az Üvöltés. És a Házasság. Ezek a munkák a mainapig meghatározzák a gondolkodásomat. Régen voltam tizenéves. Ma már öregebb vagyok. És most visszatértem hozzájuk. Az egykori mesterekhez. Volt idő, hogy személyesen is találkoztam Allen Ginsberggel. Erről is írok ebben a könyvben. Az ő Kaddisha nélkül nem írtam volna meg a saját kaddisaimat. Nincs két egyforma sirató. Ebben a könyvben a „hűségről” is írok. Ez a versem nem születhetett volna meg Gregory Corso nélkül. Igen, itt van velünk a beat, ebben a kötetben is itt van, és velünk is marad. Visszahozta valami. Talán az idő. Kaddis és beat – köszönöm, hogy együtt lehetnek ebben a könyvben. Salingerre utalok, amikor azt mondom, hogy valakik „boldoggá akarnak tenni”. Ez egy szomorú könyv. És mégis: egyfajta boldogság.