Szájában hamu, cipőjében homok

„Apa szerencsére többnyire egyszerűen csak apa volt, akit Arvid szeretett.” Az 1960-as évek elején járunk, a hidegháború nyomott légkörével sújtott Norvégiában. Per Petterson későbbi műveinek ki-be járó hőse, Arvid Jansen még csak hatéves kisfiú, akit olykor rémálmok gyötörnek. Arvid lassan, óvatos léptekkel kaptat a kamaszkor előtte magasodó baljós hegye felé. Még nem érti teljesen, de az apró mozaikokból már kezd összeállni számára a világ. Szülei munkások. Osló külvárosában élnek, apja cipőgyárban dolgozik, dán édesanyja takarítónő. A mára világhírűvé lett norvég író debütáló regényének középpontjában az apa-fiú kapcsolat áll. Per Petterson a tőle megszokott finom ecsetvonásokkal, borongós északi színekkel festi meg a gyermekkor összetett portréját. Műve sallangmentes, szikár nyelvezettel megírt – akárcsak Hemingway, Petterson is kerüli a felesleges díszítéseket. A sorok között, a felszín alatt kimondatlan érzések és fájdalmasan őszinte, mégis megértő, szeretettel teli történetek sejlenek fel. Így, a maga pőreségében tárul fel előttünk az EMBER zavarba ejtő sérülékenysége és a kapcsolatok kusza pókhálója. „Meleg, megható, őszinte, meglepő könyv – olyan nyelven szól, ahol az érzelmek megremegnek a szavak közötti puszta térben.” – Fredrik Wandrup, Dagbladet „Gyengéd nosztalgiával átszőtt könyv” – Financial Times „Borotvaéles debütálás. A nyelv egyszerű, szép és mentes az irodalmi trükköktől. Nincs egy felesleges szó sem.” – Svend Scriver, Extra Bladet (Dánia) „Az író tehetsége a kezdetektől fogva nyilvánvaló… Petterson gyermekkori víziójának finomsága és egyszerűsége Carver mesterére, Csehovra is emlékeztet. Ha még egyáltalán nem olvasta Per Pettersont, nagyon valószínű, hogy majd el akar olvasni mindent, amit ír. Ha már a csodálója, akkor ezt nem szabad kihagyni.” – Sydney Morning Herald „Milyen szép történetet írt Per Petterson! Szerintem könnyebb oroszlánokról írni, mint vaddisznókról. Könnyebb leírni a háborút, mint a békét. Ám a szerzőnek itt sikerült egy felnövő kisfiú mindennapjait úgy ábrázolnia, hogy egy napfényes júniusi nap drámai játékfilmmé váljon.” – Ola Bauer, Klassekampen