Az Óvatos Utazó kézikönyve Átokföldjéhez (élfestett)

„Úgy mondják, mindenkinek, aki keresztülutazik Átokföldjén, meg kell fizetnie valamivel, és ez bizony nem pusztán a jegy árát jelenti.” Egyetlen módja van, hogy valaki átjusson a Moszkva és Peking között húzódó Átokföldjén; ha felül a Transzszibériai Expresszre. Ez a vonat egyszerre híresen pompás és hírhedten veszélyes, mégsem szűkölködik soha utasokban, olyan sokan szeretnék megpillantani Átokföldje minden elképzelést felülmúló csodálatos és félelmetes teremtményeit. A legutóbbi vonatút során azonban valami rosszul sült el, bár úgy tűnik, mintha senki nem emlékezne rá, pontosan mi is történt, még Csang Vej-vej sem, aki pedig egész életét a vonaton töltötte. Amikor a vonat ismét útra kész, különös figurák töltik meg a fülkéit. Köztük van Maria Petrovna, a gyászoló nő, aki valaki más neve alatt utazik, Henry Grey, a megváltást kereső kegyvesztett természettudós, és az elbűvölő potyautas, Elena, akit valami különösen erős kapcsolat fűz Átokföldjéhez. Vej-vej tudja, hogy jelentenie kellene Elenát, ám megkedveli a lányt, és inkább segít neki a rejtőzködésben. Ahogy a vonat halad, egyre több jel figyelmeztet azonban arra, hogy Átokföldje szabályai megváltoztak, és mind veszélyesebbé válik az utazás. Megbízhatnak-e egymásban az útitársak, miközben a kinti vadon azzal fenyegeti őket, hogy mindnyájukat felemészti? Az Óvatos Utazó kézikönyve Átokföldjéhez magával ragadó, rejtélyekkel és feszültségekkel teli utazás a steampunk varázslatos világában. "Vej-vej szipog egyet. Hogy hiányzott neki ez a sok szúrós illat, a vonat nyikorgó mozgása, a régi, ismerős rémület és izgalom, a zaj – oly állandó, hogy már nem is hallja, amíg el nem hallgat. Az utóbbi hónapokban hogy vágyott már a mozgásra, a sebességre! Úgy sóvárgott utána, mint a harmadosztályon az italra a vörös szemű emberek, akik az utolsó cseppeket is kiöntik az üvegből, és elveszi az eszüket, ha már üres. De most, hogy megint mennek, a levegőben is vibrál a feszültség. Hallotta ő a sutyorgást a személyzet között. Túl korai! Túl korai, nem kéne még újra elindulnia a vonatnak; miért nem várjuk meg a telet, biztonságosabb az átkelés a hóban, amikor a föld is álmos a nagy hidegben, és a veszély nem tud a fák közé rejtőzni? Nyáron éber a föld és éhes."