Almási Balogh Elemér

Önellátás és túlélés - A párhuzamos társadalom kezdetei a Hangya Szövetkezetben

Károlyi Sándor gróf 1898-ban egy olyan kezdeményezést indított el, mely egyedülálló a magyar gazdaságtörténetben: saját pénzéből közcélra létrehozta a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet, közismertebb nevén a Hangya Szövetkezetet. A legfontosabb cél: önellátás és túlélés a magyar termékek termelési, értékesítési és fogyasztási láncolatának megteremésével. Leegyszerűsítve: segíteni a hazai termelőket és összekapcsolni őket a fogyasztókkal. A két világháború közötti időszakban a szövetkezetnek döbbenetesen nagy, 700 000-es termelői tagsága volt, a 100%-ban magyar összefogásnak rengeteg gyár és feldolgozó üzem került a tulajdonába, ahol tízezrek dolgoztak. Saját bankot, egészségbiztosítási pénztárat és egészségügyi rendszert hoztak létre maguknak. A gazdasági tevékenységet folytató társaság bámulatos módon élte túl a különböző gazdasági válságokat, mindegyikből megerősödve került ki, és nem túlzás azt állítani, hogy ez a patrióta gazdaságra épülő szövetkezeti rendszer megmentette az országot a totális összeomlástól. Az egykori Hangya szövetkezeti csodának nemcsak a példátlan összefogás állt a hátterében, hanem egy olyan személyiség, mint Almási-Balogh Elemér (1871–1938), aki lényegében haláláig, 40 éven keresztül vezetőként kormányozta a Hangya egyre nagyobb flottáját a viharos tengeren, a kalózok és a kalmártőke sziklái között is. Minden idők egyik legjelentősebb magyar közgazdászaként olyan szemlélettel irányította ezt a hazai erőteret, amely a szeretetre és az erkölcsre épült. Almási-Balogh Elemér néhány hónappal a halála előtt kezdte el visszaemlékezéseit megírni azzal a céllal, hogy a túlélés szempontjából kulcsfontosságú önellátás minden általa megélt tapasztalatát átadja az utókornak. Könyvének 1938-as megjelenését sajnos már nem élte meg. Emlékezései viszont semmit nem vesztettek aktualitásukból, a problémák és a nehézségek most is ugyanazok, sőt súlyosabbak, így még nagyobb jelentősége van elődeink tapasztalatainak. A könyv különösen érdekes annak fényében, hogy a közelmúltban a Hangya-programra emlékeztető kezdeményezés indult el Magyarországon, amely már országos szervezet, ez pedig a bevásárló közösségek hálózata, az úgynevezett kosárközösségek láncolata.

Nyelv magyar
Kiadó Kárpátia Stúdió
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 480
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 508 g
Méretek (Sz-M-H) 145-220-22
EAN 9789637010040
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A pénz kettős természete
-9%
Mérő László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,79 €
Önellátás és túlélés - A párhuzamos társadalom kezdetei a Hangya Szövetkezetben
-9%
Almási Balogh Elemér
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Digitális kapitalizmus
-9%
Pogátsa Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
A pénz felemelkedése (4.kiadás)
-9%
Niall Ferguson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,70 €
29,76 €
Az egyenlőség rövid története
-9%
Thomas Piketty
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,34 €
A jövő újraindítása - Hogyan adjunk lendületet az immateriális gazdaságnak?
-9%
Jonathan Haskel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,20 €
14,75 €
Egyesített növekedéselmélet
-9%
Oded Galor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,80 €
20,75 €
Közgazdaságtan lelkes amatőröknek - Avagy miért nem működik a kapitalizmus Magyarországon?
-9%
Kertész Balázs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,84 €