Rush Doshi

A hosszú játszma - Kína átfogó stratégiája az amerikai világrend leváltására - Osiris Társadalomtudományi Könyvtár

„E pillanatban a kezdeti szakaszában vagyunk annak, ami még előttünk áll – írja Doshi. – Kína nem egyszerűen regionális befolyásra törekszik, ahogy azt számos nagyhatalom teszi, de Evan Osnos szavaival »arra készül, hogy meghatározó módon alakítsa a 21. századot, éppúgy, ahogy az Egyesült Államok a 20. századot alakította«.” A szerző a kínai források gazdag készletére támaszkodva mutatja be Kína nagyszabású stratégiájának történetét a hidegháború végétől kezdődően, beleértve a pártdokumentumokat, kiszivárgott anyagokat és pártvezetők emlékiratait is. * Rush Doshi amerikai politológus, jelenleg a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának Kínáért és Tajvanért felelős helyettes vezető igazgatója. Korábban a Brookings Intézet Kína Stratégiai Kezdeményezésének alapító igazgatója volt.

Nyelv magyar
Kiadó Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 648
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 758 g
Méretek (Sz-M-H) 149-202-40
EAN 9789632764924
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Korszakváltás - Alvilágrend vagy Világrend (új kiadás)
-9%
Drábik János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Az Oroszország-feladvány - Hogyan esett bele a Nyugat Putyin hatalmi játszmájának csapdájába - és hogyan lehet kiszabadulni belőle
-9%
Mihail Hodorkovszkij
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
A kelet-európai kisállamok nyomorúsága - Trubadúr Zsebkönyvek 40.
-9%
Bibó István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Európa megmenti a nemzetállamot
-9%
Alan Milward
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,50 €
17,75 €
Amikor a káosz ünnepelt - Naplójegyzetek a Károlyi-puccstól a vörös diktatúráig
-9%
Esterházy Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
Örvénylés - A globalizmus viharzónájában az emberiség (új kiadás)
-9%
Drábik János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Ostrom
Vogyerák Anikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
Magyar katasztrófa 1918-1919
-9%
Szende Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €