Erőtér

Egy tökéletesen fekete, több ezer méter magas áthatolhatatlan kupola borul a város fölé – ez az „erőtér”. A civilizáció összeomlásának korszakában burkolja így be magát az egyik főváros, hogy megvédje polgárait az eluralkodó káosztól, erőszaktól, fosztogatásoktól. A cél egy szabad szemmel láthatatlan, de hagyományos fegyverekkel leküzdhetetlen erőpajzs létrehozása, amelynek védelmében a lakosság biztonságban kivárhatja a békésebb idők eljövetelét. A kísérlet félresiklik, az erőteret tápláló atomerőmű egyik blokkja felrobban, a láncreakció immár nem szabályozható. A búra a napfény számára is átjárhatatlan, alatta örök sötétség és antarktiszi hideg uralkodik. Olvasóként belátunk a kupola alá, hogyan szabadul el a pokol, miként fordulnak a demokratikus intézmények önmaguk paródiájába, hogyan válik az egykor virágzó főváros a búra alatt rekedt lakosság közös börtönévé, ahol léteznek ugyan írott szabályok és törvények, csak éppen senki nem tartja be őket. Amikor harminc év elteltével a külső világ hadura végül lebontja az erőteret, és csapatai élén bevonul a városba, szinte fellélegzünk. Emberek mint kísérleti egerek üvegbúra alatt – erről szól ez a letehetetlenül izgalmas abszurd sci-fi, amely talán a nem is oly távoli jövőnket vetíti elénk. * „Az autó a város főterén állt meg, a monumentális, barokk stílusban épült ősi városháza előtt, amely már megjelenésével is a hatalmat és a tekintélyt hirdette. A régi boldog békeidőkben ez a vonása szinte eltűnt, akkoriban évszázadokra visszanyúló múltjával legalább annyira volt rendezvényközpont és turistacsapda, mint közintézmény. Az erőtér bekapcsolásával mindez megváltozott. A káosz hetei után az épület jószerével megközelíthetetlenné vált. Az aktuálisan regnáló képviselő-testület a falak mögé húzódott, a főbejárat pedig fegyveres őrséget kapott. Kevesen jutottak csak be, és közülük mintha nem is mindenki jött volna vissza. K. úgy emlékezett, hogy egy enyhébb napon összeverődött tömeg megkísérelte az épület ostromát, de géppuskával lőttek közéjük. Azóta a város és a hivatal mintha egyre inkább távolodott volna egymástól – a bentiek időnként kihirdettek valamit, de hogy betartják-e, azt nemigen ellenőrizte senki. A város lakóit pedig inkább lefoglalta a túlélés, mint hogy a hatalmon levőkkel törődtek volna.”