Garamvölgyi László

Űrgengszterek - Miénk a kozmosz

Brezan ezredes és az Országos Rendőrfőkapitányság szupercsapata ezúttal egy olyan bűnüggyel találják magukat szemben,amely nem máshová, mint az amerikai űrhivatalhoz vezetnek,és immár megszokott módon a a nemzetközi szervezett bűnözés is befigyel. Az egész azzal kezdődik, hogy Steve Taylort amerikai űrtudóst holtan találják Budapesten, az Intercontinentál egyik szobájában. Brezanék a szövevényes ügy felderítése során nemcsak az agyafúrt maffiózókkal küzdenek meg, hanem versenyt is futnak az idővel is, hiszen mindenáron meg kell akadályozni egy őrült manővert, és egy hatalmas katasztrófát . A bravúros prevenciós nyomozásban a legmodernebb technikát használják a zsaruk, azzal a lényeges különbséggel, hogy immáron a kozmoszban zajlik a bűnmegelőzés. "Haim Eshed neve legtöbbeknek aligha mond valamit, s ezzel magam is így voltam, míg rá nem bukkantam egy vele készült interjúra. Kiderült hogy 30 évig vezette az izraeli űrkutatást. Elmondja, hogy a Mars felszíne alatt valójában komoly munka folyik, emberek, konkrétan amerikaiak, együtt dolgoznak az ott élő idegenekkel. Azaz ufók, pontosabban Mars-lakók igenis léteznek. A cikk nyomán a konteó-elmélet hívei szakadatlanul citálják, a tudomány viszont konkrétumokat, bizonyítékokat hiányol. Ami biztos, szintet lépett az űrkutatás és kibontakozott a kozmoszpárbaj. És egyre több kriminális esemény is történik, részben a különféle űrprogramokkal kapcsolatos kóklerség, de sűrűn lopnak frekvenciákat, használnak illetéktelenül műholdakat, a csalók fantáziája kimeríthetetlen. Mondhatni számos, a tételes jogban szankcionált elkövetési magatartással találkozunk, következésképpen az űrbűnözésre az űrprevenció lehet a válasz." Dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornok , az ORFK volt szóvivője, legújabb bestsellerének a hátteréről

Nyelv magyar
Kiadó Művelt Nép Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 208
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 174 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-13
EAN 9789635804146
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A legrosszabb esküvői randi (éldekorált)
-9%
Pippa Grant
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
The Liar's Crown - A hazug koronája (éldekorált)
-9%
Abigail Owen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Twisted Lies - Stella + Christian
-10%
Ana Huang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Könnyűszív
-9%
Hadházi Anita
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,66 €
Sophia diadala - A szépség színei 3.
-9%
Corina Bomann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,66 €
Heartless - Szívtelen (éldekorált)
-9%
Elsie Silver
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Szenvedély Sevillában
-30%
Borsa Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,65 €
15,15 €
Colton - A hatalom ára - Veszteség 3
-9%
K. M. Holmes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
18,80 €