Farkas Márta

A demencia úttalan útjain - Segítőkönyv demens hozzátartozóval élő családoknak

Aki kezébe veszi ezt a könyvet, az bizonyára hallott már a demencia fogalmáról. Legtöbben akkor figyelünk föl rá, amikor magunk is érintetté válunk egy ismerős vagy családtag révén. Szomorú tény, hogy a demenciával küzdők száma rohamosan nő szerte a világban, és Magyarországon is immár kétszázötvenezerre tehető. Ha hozzávesszük a családtagokat és a közvetlen környezetet, akkor csak nálunk egymillió ember érintett. Döbbenetes adat. Az első ijedtséget követően azonban megismerésre és elfogadásra van szükség. A demenciáról való társadalmi diskurzust sokáig az elhallgatás, titkolózás, sőt szégyenkezés övezte. Az utóbbi években végre kezd a közbeszéd részévé válni, az egyén szintjén azonban még mindig nagy szükség van a megerősítésre. Arra, hogy a demencia modern világunk megkerülhetetlen velejárója, és bárkivel vagy bárkinek a környezetében előfordulhat, ezért felismerni, megérteni, beszélni róla vagy épp segítséget kérni nem szégyen. Az elérhető kiadványok többsége orvosszakmai megközelítésű, vagy a betegápolás gyakorlati részét mutatja be. Farkas Márta többkötetes írónő személyes élményeiből fakadó esetleírásaival praktikus észrevételei mellett elsősorban lelki támaszt nyújthat az Olvasóknak az azonosulás lehetőségét megteremtve. A „nem vagyok egyedül”, a „pont ugyenezek történnek velünk is” érzése lehet fájdalmas, megható vagy épp örömteli, de mindenképp felszabadító a magunkba fojtott érzelmekhez, gondolatokhoz képest. Minél többen élhetjük ezt át, annál kevésbé kezeli majd a társadalom tabuként a témát. A kötet külön érdekessége, hogy amíg három család történetét a megszokott felnőtt nézőpontból láthatjuk, addig a negyedikben egy kisfiú narratíváján keresztül tapasztalhatjuk meg, hogyan jut el a család a diagnózis körüli káoszból a demens nagypapával való szeretetteljes együttélésig.

Nyelv magyar
Kiadó Fekete Sas Könyvkiadó Bt.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 232
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 292 g
Méretek (Sz-M-H) 145-198-13
EAN 9786156168719
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Szeretetkonyha - Család-gyermek-egymásra figyelés 60 mentes recepttel
-9%
Légrádi Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Az esszenciális élet - Az esszenciális olajok legátfogóbb kézikönyve (kemény)(2. kiadás)
-9%
Total Wellness Publishing
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
55,70 €
50,69 €
Bél - Felhasználói kézikönyv
-9%
Dr. Austin Chiang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Immun - A rendszer, amely megóv minket
-9%
Philipp Dettmer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
Miért álmodunk?
-9%
Rahul Jandial
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
A gyermeki lélek nyelve: a betegség - A gyermekkori kórképek jelentősége, értelmezése és teljes körű kezelése
-9%
Ruediger Dahlke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Időszakos böjt kezdőknek - Teljes körű útmutató a böjtölő életmódhoz
-9%
Amanda Swaine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
MIND DETOX - Fedezd fel a krónikus betegségek és régóta fennálló problémák gyökérokát
-9%
Sandy C. Newbigging
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €