K. Kovács István

Hubay Miklós - Közelképek írókról

Circumdederunt me Ez volt a legnagyobb megpróbáltatás: a kézirataival összezárkózó író társtalansága, egyedül vállalt félelmetes felelőssége. Ez az, ami egy életen át igénybevett. Ez az, amibe bele lehetett volna már az első pillanattól dögleni. A kézirat sunyi türelemmel hagyja magát alakítani. Szinte kínálkozik: törölj! korrigálj! dobd el az egészet! Mindig legyen úgy, ahogy az író akarja. De hisz az író maga is egy nehezen tisztázható nagy köteg impulzus, feltett szándék, lüktető ambíció, lehazudott ösztön… És hozzá az emlék-asszociációk megállíthatatlan áradása. Honnan tudhatná hát bolond feje, hogy mit is akarjon ebben a nagy embarras de richesse-ben? S némelyiknek még súgnak is. Egy Hang. Ezt írd! Ki bírja elviselni azt az írói szabadságot, amely minden egyes leírt szó előtt a papír fehérségében nyílik előttünk? Nekivágni megint egy végtelen hómezőnek? A legtöbb író kissé összehunyorítja a szemét írás közben. Túl sok a fény. (Részlet a Végtelen napjaim című naplóból)

Nyelv magyar
Kiadó MMA Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 356
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 484 g
Méretek (Sz-M-H) 128-200-24
EAN 9786156668127
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Oidipusz király - Oidipusz Kolónoszban - Antigoné
-9%
Szophoklész
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,20 €
6,56 €
Romeo és Júlia. Hamlet, dán királyfi. Szentivánéji álom - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-9%
William Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,60 €
Isteni színjáték - Talentum Diákkönyvtár (új kiadás)
-9%
Dante Alighieri
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,33 €
Tartuffe / A fösvény / Képzelt beteg - Osiris Diákkönyvtár
-10%
Moliére
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €
Corneille és Racine drámák
-9%
Corneille És Racine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,45 €
1,32 €
Vad éjszakák - Edgar Allan Poe, Emily Dickinson, Mark Twain, Henry James és Ernest Hemingway utolsó napjai
-9%
Joyce Carol Oates
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Ármány (élfestett)
-9%
Stacey Thomas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,95 €
19,07 €
Tartuffe - Színház az egész
-9%
Moliére
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,06 €