Pető Péter

A futball soha nem érhet véget

Ha van valahol demokrácia a futballban, Pető Péter könyvének lapjain mindenképp. Együtt játszunk Leo Messivel és a zempléni Lekvárral, fújjuk a sípot megyeiben és vébédöntőn Puhl Sándorral, nyírjuk a füvet a hatvani legenda Jani bácsival, és persze szurkolunk teli torokból Srí Lankán, Dunaszerdahelyen és az isten háta mögötti hátsó füvesen, fiatalon, öregen, súlyos betegen vagy épp vakon. Közben pedig elmélkedünk Amartya Sennel, Byung-Chul Hannal és TGM-mel igazságról, hűségről, közösségiségről, no meg Guardioláról, Marvel-hősökről és Mészáros Lőrincről a szerző korábbi futballszövegein építkező kötetének köszönhetően. Hát kell-e ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy a futball minden? Pető Péter (1984), hírlapíró, a 24.hu főszerkesztője. Élete klubja az FC Hatvan, Chelsea-szurkoló, korábbi NB II-es futballbíró. Leshatár címmel jelent meg „játékvezetős-futballos” regénye (Kalligram, 2017), Lesgól címmel pedig az Orbán-kormány sportpolitikájáról szóló kötete (Noran Libro, 2020). Legutóbb megjelent könyve az Olyan gyönyörű ez a szöveg, hogy csak pucéran olvasom című regény (Kalligram, 2023). Szotyiból és tökmagból vegyesen, két-két pohárral fogyaszt a mérkőzéseken.

Nyelv magyar
Kiadó Central Könyvek
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 176
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 480 g
Méretek (Sz-M-H) 165-225-14
EAN 9789633413005
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Ismerd meg Serenát!
-9%
Gerald Marzorati
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,84 €
Éld át a futball csodáját!
-9%
Nagy-Pál Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
A stadionok kis hercege - Kylian Mbappé életrajza
Luca Caioli - Cyril Collot
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,99 €
Ma nem!
Nagy Viktor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
Milliárdosok klubja - Hogyan hódították meg a szupergazdagok a világ futballját?
-9%
James Montague
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
KOBE - Felemelkedés - Avagy hogyan vált Kobe Bryant halhatatlanná
-10%
Mike Sielski
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Túrázók és kempingezők könyve - Kirándulj, sátrazz, főzz finomakat!
-9%
Ed Douglas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Száguldás és cirkusz 2024
-11%
Mészáros Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,32 €