Szerb Antal

Utas és Holdvilág - Időkapu könyvek

„A vonaton még nem volt semmi baj.” Mihály a nászútja kellős közepén hagyja faképnél feleségét, hogy elodázza a felnőtté válást, és megtalálja önmagát. Olaszországban bolyongva összetalálkozik ifjúkora legfontosabb szereplőivel, megannyi lehetséges életúttal, és ezek a találkozások fokozatosan elvezetik a felismeréshez, hogy a saját útját magának kell megtalálnia. Szerb Antal 1937-ben megjelent remekműve sokaknak szolgált útmutatóként az azóta eltelt évek alatt. A regényben felvetett kérdések és az azokra adott válaszok ma is ugyanolyan érvényesek, mint egy évszázaddal ezelőtt. Az Időkapu sorozat most új köntösben jelenteti meg nemzedékek kedvenc olvasmányát.

Nyelv magyar
Kiadó Troubadour Books Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 312
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 236 g
Méretek (Sz-M-H) 110-180-22
EAN 9786156745118
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Az arany ember - Európa diákkönyvtár
-11%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,77 €
Szentjánosfű (új kiadás)
-9%
Mörk Leonóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Bitang nyarak
-9%
Száraz Miklós György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Kettesével a lépcsőn
-9%
Egressy Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
11 éjszaka
-9%
Mártonffy András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Zarah (4. kiadás)
-9%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Lesz majd minden
-9%
Kovács Viktor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Az aranyműves fia
-9%
Bauer Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €