José Saramago

Megvilágosodás (új kiadás)

Egy meg nem nevezett ország fővárosában – a Vakság című regény helyszínén – a polgárok több mint hetven százaléka üres szavazólapot ad le a helyhatósági választásokon. A vezetők pánikba esnek, ám a megismételt voksoláson még ennél is lesújtóbb eredmény születik. A hatalom a történteket a rendszer elleni felforgató tevékenységként és a demokrácia elleni aljas támadásként értékeli: szükségállapotot hirdetnek, önkényes letartóztatások kezdődnek, a város ostromzár alá kerül, és egy rendőrfelügyelőt bíznak meg a háttérben sejtett „összeesküvés” felgöngyölítésével. Amikor egy névtelen feljelentő levélből kiderül, hogy a négy évvel korábbi vakság idején akadt egy asszony, aki nem veszítette el a látását, a hatóságok úgy érzik, megtalálták a bűnbakot. S mire a felügyelőnek feltámad a lelkiismerete, már beindultak az elnyomó gépezet fogaskerekei. Saramago regénye sötét, kíméletlen, mégis fanyar humorral átszőtt politikai példázat arról, hogyan válhat egy demokrácia az elnyomás és a hazug politikai propaganda játékszerévé. „Míg a Vakság a hatalom romlottságának mikrokozmoszát állította elénk, addig a Megvilágosodásban megjelennek világunk nagypályás politikai zsarnokai: az értelem eltorzítói és az egyetemes hazudozók.” Ursula K. Le Guin

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 520
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 342 g
Méretek (Sz-M-H) 121-183-30
EAN 9789636203429
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Színház - Érzelmes klasszikusok
-9%
W. Somerset Maugham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
14,02 €
A mai naphoz nincsenek emlékeim
-10%
Szentesi Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Tövispuszta (új kiadás)
-9%
Kepes András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
#nápolyi #történetek
Bogyó Noémi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
Utas és holdvilág - Trubadúr Zsebkönyvek 9.
-9%
Szerb Antal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Visszatért hozzám az emlékezet - Demencia és Óperencia
-9%
Szűcs Teri
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Völgyhíd - Felnőttek ellen
-9%
Háy János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Hallgatni akartam (új kiadás)
-9%
Márai Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €