Noel Carroll

A tömegművészet filozófiája - Pars pro toto

„A kommunikációs technológia evolúciós pályája elvezet a tömegművészettől, és az alkalmazott művészet felé mutat. A jövő fogyasztója nem a tömegközönség része lesz, hanem olyan új információs technológiák emancipálják majd, amelyek által gyakran, akár interaktív módon is, személyre szabhatja saját művészeti menüjét. Sőt, talán mindannyian művészek leszünk az eljövendő kiberutópiákban, ki-ki szorgalmasan munkálkodva a maga személyes munkaállomásán (vagy szórakoztatóközpontjában).” A mesterséges intelligencia térnyerésének idején és a szinte követhetetlenül gyorsan fejlődő képalkotó szoftverek korából visszatekintve igencsak profetikusan csengenek a fenti, még a múlt század kilencvenes éveinek végén papírra vetett gondolatok. Szerzőjük, az amerikai Noël Carroll (1947) az egyik legismertebb kortárs művészetfilozófus. Jelen kötetének megjelentetésével komoly adósságot törleszt az MMA Kiadó, hiszen a tömegművészet, a populáris kultúra megértésének egyik alapművéről van szó, mely jelentős lökést adott a popkultúra és a szórakoztató alkotások értelmezése körüli, egyre szélesedő, elméleti párbeszédnek.

Nyelv magyar
Kiadó MMA Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 600
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 640 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-32
EAN 9786156192455
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lányok és asszonyok aranykönyve - Szépség, egészség, termékenység és szexualitás a 19-20. század fordulóján (2. kiadás)
-9%
Szécsi Noémi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Mitológiai enciklopédia
-9%
Larousse
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,65 €
9,70 €
Saját utakon - 15 vagány nő igaz története 3 évszázadból
-9%
Mörk Leonóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Bakancslista - Kastélyok, várak, kúriák (Titkok, tárgyak, történetek)
-9%
Kocsis Noémi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,60 €
29,67 €
Generációk harca - Hogyan értsük meg egymást?
-9%
Steigervald Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,84 €
Isten tenyerén a magyarságért
-9%
TARICS PÉTER
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,00 €
13,65 €
Hetven bibliai nőalak tűzzománc képe és története
-9%
Szűcsné Novák Mária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,57 €
Brunelleschi kupolája - A firenzei dóm építésének története
-9%
Ross King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €