Orgován Ramóna

Hidegháború

Nancy Williams maga a megtestesült jógyerek. Egy ideig legalábbis az volt. Élete első tizenhét évében szülői szigorban nevelkedett, ezért rutinból utasított vissza minden olyan ajánlatot és meghívást, ami akár csak a legapróbb tiltott történéshez vezethet. Bulik helyett inkább tanult, sorozatot nézett, és telefonban kritizálta a jeleneteket a barátnőjének. Csendben kuncogott, amikor az osztályát újabb szidások érték a tanárok részéről, akik a végzős évre sem tudták kivívni Nancy tiszteletét. Aztán eljött az utolsó gimnáziumi év novembere, és Hálaadás ünnepe előtti szent napon megérkezett a St. Elliot gimnázium elit falai közé az új történelemtanár. Christopher Burns az egyetemről frissen szabadult pedagógus, rideg és szarkasztikus, a stílusát legjobban a hozzánőtt öltönye és a bunkó megjegyzései írják le. Nancy Williamsnek, ennek az ügyvéd anyukával élő, cserfes és olykor tiszteletlen végzős diáklánynak igencsak zavaró a férfi viselkedése. Persze, ez fordítva is elmondható. Szóval a kérdés: mi történik akkor, ha ezt a kettőt összeeresztjük? Orgován Ramóna 2019 júniusában kezdte a Hidegháború publikálását, mely az elmúlt 4 évben több mint egymillió megtekintést szerzett a hazai Wattpaden.

Nyelv magyar
Kiadó Művelt Nép Könyvkiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 700
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 502 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-40
EAN 9789635802524
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Játszma
-9%
Dee Dumas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
14,02 €
A szicíliai
-9%
Mario Puzo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Kard által - Matthew Shardlake 1.
-9%
C. J. Sansom
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
17,84 €
BO:BI
Kalužík Mário
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,90 €
Kényszer alatt - Világsikerek
-9%
John Hart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,79 €
A legyek menyasszonya
-9%
Carmen Mola
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
A meghívás
-9%
Sebastian Fitzek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
A végső árulás - Lottie Parker 6. (3. kiadás)
-9%
Patricia Gibney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €