Ésik Sándor

Sanyikám, én nem politizálok - Az baj, mert akkor más fog helyetted (2. kiadás)

Sanyikám, miről szól ez a könyv? Ez a könyv a felelősségről szól. Sokan azt hiszik, hogy a demokrácia olyan csodaszer, amitől hirtelen szabadság, jólét és jó hangulat lesz körülöttünk. A demokráciát azonban nem lehet „csak úgy” élvezni: mindennap csinálni kell. Minél többen csináljuk, annál többen élvezhetjük. De ha nem csináljuk, akkor eljön a pont, amikor már nem lesz demokrácia, és ezzel együtt szabadság, jólét és jó hangulat sem. Felelősséggel tartozunk a saját életünkért, a hazánk sorsáért és közös ügyeinkért is. A felelősség felvállalásának első lépése pedig a gondolkodás. Gondolkodás mindarról, ami körülvesz bennünket. Gondolkodás arról, mit lehetne másként, jobban csinálni, hogy aztán a gondolatokat tettek is kövessék. Itthon a „politizálás” szitokszó, pedig politizálni valójában annyit jelent, hogy foglalkozunk a közös ügyeinkkel. Mint ahogy azt ebben a könyvben Ésik Sándor, a Diétás Magyar Múzsa facebook oldal főszerkesztője is teszi: a közélet, az állam, a politika alapfogalmairól gondolkodik, az olvasó pedig egyetértően bólogathat vagy éppen ellenkezőleg: elküldheti őt a fenébe. Mindegy, mert tetszik vagy sem, mindkettő „politizálás”. Politizálni pedig igenis fontos, mert ha te nem politizálsz, akkor mások fognak helyetted.

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 248
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 322 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-20
EAN 9789636044725
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A pénz kettős természete
-9%
Mérő László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,79 €
Önellátás és túlélés - A párhuzamos társadalom kezdetei a Hangya Szövetkezetben
-9%
Almási Balogh Elemér
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Digitális kapitalizmus
-9%
Pogátsa Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
A pénz felemelkedése (4.kiadás)
-9%
Niall Ferguson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,70 €
29,76 €
Az egyenlőség rövid története
-9%
Thomas Piketty
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,34 €
A jövő újraindítása - Hogyan adjunk lendületet az immateriális gazdaságnak?
-9%
Jonathan Haskel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,20 €
14,75 €
Egyesített növekedéselmélet
-9%
Oded Galor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,80 €
20,75 €
Közgazdaságtan lelkes amatőröknek - Avagy miért nem működik a kapitalizmus Magyarországon?
-9%
Kertész Balázs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,84 €