Carla Valentine

Gyilkolni nem könnyű - Agatha Christie és a nyomozás tudománya

Agatha Christie minden könyvében van legalább egy, de inkább több hulla. És amit ezekről és a tetthelyekről leír, az helytálló a kor tudományos ismeretei szerint. Természetesen a regényekben és novellákban nem a mai tudásunknak megfelelő igazságügyi vizsgálatok szerepelnek, de Poirot-nál például megelőlegezte a helyszínelőkészletet: A titokzatos stylesi eset lapjain fiolákba és kis borítékokba gyűjti a nyomokat (kesztyűben, csipesszel!) évekkel azelőtt, hogy a rendőrségnél ezt bevezették volna. Történeteibe beemelte az akkor egészen új helyszínelői módszereket, mint a luminol használatát, mellyel a látens vér jelenlétét lehet kimutatni, és bemutatta az ujjlenyomat rögzítésének ügyes módszereit. Christie lépést tartott a tudomány fejlődésével: olvasta a tudományos lapokat és a bulvárlapokat is, és mindkettőből kimazsolázta, amire szüksége volt. Carla Valentine pedig nagy élvezettel vezet végig minket az életművön egy tudós és gyakorlati szakember nézőpontjából. . Teljesen véletlenül Agathának van egy pontosan olyan szereplője, mint én voltam gyerekkoromban: a tizenkét éves Pippa a Pókhálóban. Amikor a darabban a Clarissa Hailsham-Brownnál vendégeskedő Jeremy Warrender felteszi a kérdést Clarissa nevelt lányának, Pippának, hogy mi a kedvenc tantárgya az iskolában, a lány lelkesen és azonnal rávágja: „A biológia. Az a legklasszabb. Tegnap egy békalábat boncoltunk.” "Ha Agatha Christie a krimi királynője, akkor Carla Valentine az igazságügyi patológia királynője. Könyve kötelező olvasmány minden Christie-rajongónak.” Deanna Raybourn

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 344
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 476 g
Méretek (Sz-M-H) 144-223-28
EAN 9789636200121
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Antigoné. Oedipus király. Oedipus Kolónosban. Élektra - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-10%
Szophoklész
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Bánk bán - Eredeti szöveg Nádasdy Ádám prózai fordításával
-9%
Katona József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,06 €
Az imposztor - Ganz Bábel dombja
-9%
Spiró György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Szünet nélkül
-9%
Nádas Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Bánk bán - Talentum Diákkönyvtár (új kiadás)
-10%
Katona József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,20 €
4,68 €