Ruzsa György

Régi orosz szakrális ezüst

A régi orosz ötvösség egyik legkorábbi emléke – egyébként igen tragikus említése – éppen magyar vonatkozású. Szent Borisz hagiográfiájában olvashatunk arról, hogy szolgájának, Magyar Györgynek (Georgij Ugrin) nyakán aranygrivna volt. Amikor 1015-ben Szvjatopolk harcosai a Szent Boriszt védő Magyar Györgyöt megölték, csak úgy tudták nyakáról levenni az aranygrivnát, hogy levágták a fejét. A Jurjevszkoje evangéliumos könyv Magyar György halála után mintegy száz évvel, pontosabban 1119 és 1128 között készült. E kódexet jelenleg a moszkvai Vörös téren álló Állami Történeti Múzeum (???) kiállításán csodálhatjuk meg. Iniciáléinak festője magyar mester volt. Természeten a korai orosz ötvösségből még számos kitűnő arany- és ezüsttárgyat lehetne megemlíteni. Most nincs lehetőségünk a technikai és művészeti vonatkozásban a méltán híres, csodálatosan magas szintű moszkvai barokk, rokokó és korai klasszicizmus ötvöstárgyaival foglalkozni. Figyelmünket a 19. századra összpontosítjuk.

Nyelv magyar
Kiadó Napkút Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 142
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 214 g
Méretek (Sz-M-H) 142-197-10
EAN 9786156555977
Szállítási idő 4-10 munkanap

További termékek a kategóriából:

Az olajfestés technikáinak enciklopédiája
-9%
Jeremy Galton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Magyar tervezőgrafika TOP 100
-9%
Vasvári Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
38,60 €
35,13 €
Zsolnay aranykora - Gyugyi László gyűjteménye (új kiadás)
-9%
Gyugyi László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
65,55 €
59,66 €
Van Gogh - Világhírű festők
-10%
Bogdanov Edit (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,85 €
7,07 €
Compendium of Acrylic Painting Techniques: 300 Tips, Techniques and Trade Secrets - Softcover
Gill Barron
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
Cézanne - Világhírű festők
-11%
Bogdanov Edit (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,85 €
6,99 €
Festők Világot formáló emberek
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,42 €
Gróh István és a magyarországi középkori falfestmények dokumentálása
BUDAY PÉTER
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,00 €