Aradi Tibor

Ide is jövünk többet

„Volt egyszer egy Mikroszkóp Színpad, odaszerződött hozzám Aradi Tibor és Varga Ferenc József. Először csak kis szerepeket játszottak, aztán egyre nagyobbakat. Mikor már sikerük volt egy-egy jelenettel, azt mondtam nekik: „Benne vagytok a szilveszterben”. Ez lett a szlogen közöttünk. Aztán együtt átmentünk a Fészekbe. Ami szakmai örömöm, hogy önálló tv-műsoruk is lett. Tehetséges emberek, nagyon ügyesek, és én nagyon drukkolok nekik. Hajrá Aradi! Hajrá Varga!” – Sas József – 2018 „Az Aradi–Varga jelenetek rendszerint a kis- és nagyemberek kommunikációs nehézségeiről szólnak, hogyan beszélünk el egymás mellett. Amit egyszerűen csak hülyeségnek hívunk.” – Csuja Imre „Két egyéni stílusú, ízlésű, kiváló humorista szerzeménye ez a könyv. A nevetés gyógyszere a pszichének és a testnek! Önök egyúttal nem vényköteles gyógyszert vásárolnak, ami nem szintetikus!” – Reviczky Gábor

Nyelv magyar
Kiadó Spirit Publishing
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 264
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 332 g
Méretek (Sz-M-H) 140-208-13
EAN 9786156713018
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Géniusz Junior Kvízkönyv
-9%
Glózik Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban
-11%
Alan Connor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Dr. Kvíz
-9%
dr. Kovács Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Géniusz kvízkönyv 2.
-9%
Neumann Viktor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €