Bármikor bármi

Infarktus? – merül fel Brúnóban mindannyiszor, amikor pánikrohama van. A valóság eltorzul, a szív dobogása feszíti a fület, a mellkas egyre szűkebb. A légzés felszínessé válik, a kar és a láb elzsibbad, meg kell támaszkodni, a hideg fal égeti a bőrt. Három év pszichoterápia és a gyógyszerek sem segítenek: Brúnó képtelen úgy elindulni, hogy ne húzzon ki minden kábelt, ne zárja el többször a csapot, ne ellenőrizze az erkélyajtó illeszkedését, az ablakokat, a zárat… Lehet így élni? Hogy mindeközben tökéletesen tisztában van azzal, hogy ez mind kényszercselekvés? Átkozott OCD! Az én beteges kényszereim nem tudnak tragédiát előidézni – ismételgeti magának, hátha egyszer el is hiszi. De… mi van, ha mégis? Mi történik, ha egy igazi átoknak köszönhetően minden valóban bekövetkezik, amitől retteg? Lehet, hogy éppen ez lesz a kiút a félelmek útvesztőjéből? Okkultizmus és mágia, bűn és önfeláldozás, pszichiátria és börtön – Brúnónak sok mindennel kell szembesülnie ahhoz, hogy lassan elfogadja: nem az ő kényszercselekvésein múlik, mi fog történni. De hogy ebből a felismerésből az őrület vagy a gyógyulás felé visz-e az út, az már csak rajta múlik.