Ari Folman

Anne Frank naplója - Képregény (2. kiadás)

Ari Folman és David Polonsky arra vállalkoztak, hogy a képregény műfajának eszközeivel egészen új formába, amolyan grafikus naplóba öntik Anne Frank gondolatait, úgy, hogy szellemisége sértetlen maradjon. Egy eddig ismeretlen és érzelemdús nézőponton keresztül, már-már filmszerűen közvetítik egy kedves és nagyszájú kamasz lány hangját, aki – akárcsak kortársai a múltban, a jelenben és mindenkor – megértésre, törődésre, szerelemre és szabadságra vágyik, arra, hogy fölfedezhesse a világot, ahelyett hogy börtönéből lopva körbepillantson. „Remélem, előtted minden titkom feltárhatom, ahogy még senki másnak, és azt is, hogy sok mindenben segítségemre leszel” – jegyzi fel Anne Frank 1942. június 12-én naplójába, melyet tizenharmadik születésnapjára kapott ajándékba. Kezdetben csak a mindennapi eseményeket rögzíti, de később elhatározza, hogy naplójegyzetei alapján regényt ír a megszállásról. Terve sajnos nem valósul meg, mert alig tizenhat éves, amikor meghal a bergen-belseni koncentrációs táborban. Ám naplója, mely egy érzékeny lány bezártságában is szenvedélyes életszeretetéről tanúskodik, a világirodalom egyik gyöngyszeme. Milliók olvassák a világ több mint hatvan nyelvén, színházban is bemutatták, és filmet is forgattak belőle. Ari Folman 1962-ben született Haifában, szülei holokauszt-túlélők. 2008-ban rendezte meg a Libanoni keringő című animációs filmet, melyet számos nemzetközi fesztiválon díjaztak és Oscar-díjra is jelöltek. A film egy, az 1982-es libanoni háború idején az izraeli hadseregben szolgáló katona emlékei alapján készült. A futurológiai kongresszus című filmjét 2013-ban mutatták be Cannes-ban, és Európai Filmdíjra is jelölték. David Polonsky izraeli illusztrátor 1973-ban született Kijevben. A Libanoni keringő című animációs film művészeti vezetője. Jeruzsálemben és Tel-Avivban tanít.

Nyelv magyar
Kiadó Park Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 156
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 466 g
Méretek (Sz-M-H) 175-255-14
EAN 9789636331566
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Falkenstein tornyai - A Fekete Sereg (képregény)
-9%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Anne Frank naplója - Képregény (2. kiadás)
-9%
Ari Folman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Pókember - Marvel Noir 2 (képregény)
-9%
David Hine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Star Tripper: Bolygóvándor 2. - Planetarium Ghost Travel (képregény)
-9%
Szakacuki Szakana
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Az írók titkos élete (képregény)
-9%
Guillaume Musso
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
29,85 €
Pókember: Szemek arc nélkül - Marvel Noir 3 (képregény)
-9%
David Hine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Pókember: Babilon alkonya - Marvel Noir 4 (képregény)
-9%
Margaret Stohl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Junji ​Ito Macskanaplója: Yon és Muu
-9%
Junji Ito
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €