Számtan a holdas estékre

Kerber Balázs verses prózája tökéletes narratív tükörterem. Lázas nyomozás, a bizonyítékok számbavétele – de a leltár sosincs kész. Nincs közép- vagy nyugvópont, csak részletekben tobzódó sokaságöröm, áttetsző nominalitás, minden észlelet „konténerpillanat”, „minden állomás apró ötlet, meglepetéskabin”. Az olvasás ugyanakkor háborús stratégia, összeesküvés is: szempontváltások tükörtengelyén cikázni egy villanásonként kibomló, töredékes történetben, neveket gyűjteni, kategorizálni fáradhatatlanul. Landers titokzatos megfigyelő, Werdiewend magát dobozok tologatásával álcázó lázadó, és Marco, aki a küldetés elől inkább intézetbe vonul. Portypont, Turk és az őrmester, akik mind Rebrudyst, az őrült hadurat igyekeznek megakadályozni, nehogy megépítse a kvantumhajót a nagy mesélő, Chatraat Blavinas obskúrus könyve alapján. Mindenki figyel mindenkit és önmagát is. A Számtan a holdas estékre Raymond Queneau-t és Italo Calvinót megszégyenítő logikával, Juhász Ferenccel és Szentkuthyval vetekedő gazdagsággal számol be arról, hogy az ember „bármit lát, az csak nem múló feszültséget szül; ujjdobolást.” Závada Péter