Laura Barrow

Hívd haza a kanárikat (éldekorált)

Történet három nővérről, akiket messze sodort egymástól az élet, de most ismét találkoznak, hogy szembenézzenek a lezáratlan múlttal ebben a családról, gyászról, titkokról és megbocsátásról szóló, megható regényben.

Savannah még csak négyéves volt, mikor ikertestvére, Georgia eltűnt, és azóta sem került elő. Ennyi évvel később talán erre a rejtélyre is fény derül. Savannah meggyőzi nővéreit, hogy ássák ki az időkapszulát, melyet még gyermekkorukban rejtettek el a régi házuk udvarán. Ám a három lánynak a hazatéréssel együtt szembe kell néznie a múlt kísérteteivel és makacs nagyanyjukkal, Mamóval is.

Az előásott emlékek között kutakodva egy fényképre bukkannak, mely Georgia eltűnésének napján készült, és felfedeznek rajta egy ismeretlen nőt a háttérben. Míg a nővérei tovább akarnak lépni, Savannah elhatározza, hogy megkeresi a titokzatos nőt, és így talán az igazsághoz is közelebb kerül.

Mikor a régi feszültségek, versengések és emlékek a felszínre törnek, mindannyian kénytelenek átgondolni, mit tudnak arról a sorsdöntő napról, egymásról és önmagukról. Miközben próbálják kideríteni, mi történhetett Georgiával, mindegyikük felismeri azt, amit Mamó mindvégig tudott: az összetartás és egymás támogatása a legfontosabb.

––––––

„Laura Barrow gazdag prózával és élénk leírásokkal festi meg a három nővér és a nagyanyjuk történetét, melyben egy múltbéli titkot igyekeznek felfedni – és begyógyítani a sebeket, melyek sok szempontból felelősek az életük alakulásáért.” – Booklist

„Lírai és szép szöveg, lenyűgöző bemutatkozó regény a női irodalom kiemelkedő új hangjától. Laura Barrow hivatalosan is felkerült a kötelezően olvasandó szerzőim listájára.” – Kristy Woodson Harvey, a The Summer of Songbirds című regény New York Times bestsellerszerzője

„A családregények rajongói imádni fogják ezt a megbocsátásról, veszteségekről és titkokról szóló regényt. Megható, érzelmekkel teli olvasmány.” – Rochelle B. Weinstein, a When We Let Go című regény bestsellerszerzője

„Ha elolvassa ezt a történetet, önt is az az érzés fogja átjárni, hogy a túl hosszú távollét után végre hazaérkezett.”

– Alicia Clancy, szerkesztő

–––––––

Laura Barrow korábban tanár volt, és imádja a könyveket. Zenetanári diplomáját a Centenary College-ban szerezte. Jelenleg Texasban él férjével és három lányukkal, valamint egy rakás háziállattal.

Nyelv magyar
Kiadó IPC Mirror
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 416
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 382 g
Méretek (Sz-M-H) 130-190-29
EAN 9789636358273
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Bár itt lennél
-9%
Jodi Picoult
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,84 €
Sophia diadala - A szépség színei 3.
-9%
Corina Bomann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,66 €
A platántól délre
-9%
Heather Webber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Kaliforniai lányok
-9%
Susan Mallery
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
17,84 €
Someone Else - Valaki más
-9%
Laura Kneidl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
A vikomt, aki engem szeretett - A Bridgerton család 2. (új kiadás)
-9%
Julia Quinn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,75 €
11,61 €
Gyöngynővér
Lucinda Riley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
Herceg háremében
-9%
Dee Dumas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €