F. Várkonyi Zsuzsa

A megismerés kalandos útjai

„Hasonlóan a Sors és sérülés című kötetemhez, ez a gyűjtemény is több tanulmányból áll. Némelyik a korábbiaknál messzebbre tekint, mert az évek múlásával egyre több terület kezdett érdekelni. Most is több írás foglalkozik a személyiség alakulását befolyásoló korai hatásokkal, a szülők és más fontos felnőttek áldást vagy átkot hozó működésével. De ma már nem hiszem, hogy minden adottságunk megmagyarázható lenne életrajzunkból. Egyre jobban meggyőz az a tapasztalatom, hogy rengeteg dolgot hozunk magunkkal; hogy van »alkatunk«; hogy vannak sokgenerációs örökségeink, melyeknek legtöbbször nem vagyunk tudatában; hogy nemünk ugyanúgy megszabja ezerféle lelki adottságunkat, ahogy kulturális örökségeink is behatárolnak. Emellett egyre inkább foglalkoztatnak mai társadalmi kérdések, átfogó dilemmák az emberiség működésmódjáról vagy a »tudománytalannak« minősített tudás mibenlétéről. Ilyen irányokba is elkóboroltak gondolataim az elmúlt évek során, amint nemcsak terápiás tapasztalataim és késői tanulási élményeim, hanem olvasmányaim is egyre erősebben csillantottak fel számtalan ide tartozó tényt.” Az életműsorozatban eddig megjelent könyvek: Hoztam, kaptam, átszabtam – 2018 Tanulom magam – 2020 (9. kiadás) Már 100x megmondtam – 2021 (12. kiadás) Sors és sérülés – 2022 (3. kiadás)

Nyelv magyar
Kiadó Kulcslyuk Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 262
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 314 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-15
EAN 9786156471437
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Szexpert - Légy szakértője a szexualitásodnak!
-9%
Kacsur Adrienn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
Önterápia Valódi Éned segítségével - Hogyan teljesítsd ki életed a Belső Családrendszer - IFS - módszerrel
-9%
Jay Earley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,61 €
A bél-agy kapcsolat - A testünkön belüli rejtett kommunikáció hatása hangulatunkra, döntéseinkre és egészségi állapotunkra
-11%
Emeran Mayer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
A megismerés kalandos útjai
-10%
F. Várkonyi Zsuzsa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Sémakémia - Miért éppen vele? Miért éppen így? Párválasztásunk és párkapcsolataink rejtett dinamikái
-9%
Szabó-Bartha Anett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Látó pszichológus - Gyógyítsd meg a múltat, találj békét a jelenben és alakítsd át a jövőt
-9%
Amanda Charles
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,75 €
Terápiás jóga a traumából való felépüléshez
-9%
Arielle Schwartz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,61 €