Kedves vásárlók !

A december 18-a után rendelt könyveket, a GLS futár szolgálat megnövekedett forgalma miatt már nem garantáljuk.

Köszönjük a megértését , kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván a DIDEROT könyvesbolt.

Szigeti Kovács Viktor

Az ég, a vizek és a föld vadjai

M. Nagy Szilvia 1976-ban született Győrben. Grafikusi tanulmányainak befejezése óta önálló munkákkal foglalkozik. Tíz gyermekkönyvet,valamint Jorge Luis Borges Képzelt lények könyve című művét illusztrálta; képeit és tudományos pontossággal készített állatszobrait eddig több mint húsz önálló kiállításon mutatta be. Férjével és rókáival Budapesten él. Szigeti Kovács Viktor 1978-ban született Győrben. A Szegedi Tudományegyetemen 2003-ban szerzett magyar-komparatisztika szakos diplomát. Kortárs magyar irodalommal kapcsolatos kritikái, tanulmányai folyóiratokban (Bárka, Múhely, Forrás stb.) és tanulmánykötetekben jelentek meg. Első regénye az Először volt az erdő 2015-ben látott napvilágot, amit további három követett: Lúna gyermekei, A táltos, A táltos - Karakondzul éjszakája. Az ég madarai című bestiáriumát 2018-ban adta ki a Corvina Kiadó.

Nyelv magyar
Kiadó Kalligram Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 126
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 636 g
Méretek (Sz-M-H) 170-237-20
EAN 9789634684152
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Homo ludens
-9%
Johan Huizinga
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Egy „preschpurgi háziúr” okoskodásai
ifj. Papp Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,00 €
Hagakure - A szamurájok kódexe - Trubadúr Zsebkönyvek 6.
-9%
Jamamoto Cunetomo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Végig az Andrássy úton - Titkok és legendák a sugárút történetéből - Sétakönyvek 6.
-9%
Morcsányi Elza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Földrajzi Világatlasz és Történelmi Világatlasz - Díszdobozban 2024
-9%
Cartofraphia KFT
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
104,25 €
94,87 €