Dr. Julia Ravey

Agytakarítás - Tudományos útmutató az egészséges szokások kialakításához és céljaink eléréséhez

Minél többet értesz meg a gondolkodásodról, annál jobban irányíthatod az életedet. A változás jó, az agyadnak csak egy kis győzködésre van szüksége. Többnyire nem okoz gondot, hogy elképzeljük, mit szeretnénk elérni az életünkben. A problémák akkor jelentkeznek, amikor elkezdjük ezeket megvalósítani. Sokszor bizonytalanok vagyunk, hogy mit is kellene tennünk, vagy komoly belső ellenállásba ütközünk, ha megpróbáljuk elhagyni a megszokott utat, esetleg nem bízunk a képességeinkben. Így igazi kihívást jelenthet, hogy elérjük azokat a változásokat, amelyekről tudjuk, hogy szeretnénk. Az Agytakarítás a fenti akadályok leküzdésében segít, céljainkat egy olyan cselekvési tervvé alakítja át, amely könnyen beilleszthető az életünkbe. „Az Agytakarítás az a könyv, amire nekem lett volna szükségem néhány évvel ezelőtt, amikor pontosan tudtam, mit szeretnék elérni, de fogalmam sem volt, milyen lépések vezetnek oda. A könyv feltárja az agy működését, felvázolja, miért viselkedünk úgy, ahogy viselkedünk, valamint olyan gyakorlatokat mutat be, amelyek segítenek bármilyen nagy célt apró, kezelhető lépésekre bontani. Remélem, segít azoknak, akik úgy érzik, elakadtak, és szeretnének értelmes változást elérni az életükben.” JR Az Agytakarítás megmutatja, hogyan veheted kézbe az agyad feletti irányítást, tudományon alapuló módszereket kínál, hogy megváltoztasd a szokásaid, elérd a céljaid, és olyan életet élj, amilyet szeretnél. Dr. Julia Ravey a BBC tudományos rádiós műsorvezetője és producere, a Mental Muscle (Mentális izom) podcast házigazdája. A londoni University College-ban szerzett PhD-fokozatot idegtudományból, az aggyal kapcsolatos közösségi médiaplatformjai pedig milliós nézettséget és hatalmas rajongótábort tudnak magukénak világszerte.

Nyelv magyar
Kiadó Bioenergetic Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 272
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 338 g
Méretek (Sz-M-H) 166-237-19
EAN 9789632916187
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Hogyan hozz jobb döntéseket - Magabiztos döntések megbánás nélkül
-9%
Damon Zahariades
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
16,98 €
A testbeszéd enciklopédiája - Hogyan fejtsük meg az embereket gesztusaik alapján? (új kiadás)
-9%
Allan Pease
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Hogyan állj ki magadért
-9%
Andrea Owen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,88 €
Mit üzen a lelked? /Önelfogadás, önszeretet, öngyógyítás a gyakorlatban
-9%
Buda László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Ki vagy Te? - Elvárások szorításában - Megfelelés vagy önazonosság?
-9%
Almási Kitti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,52 €
A kapcsolódás művészete
-9%
Henrik Fexeus
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Szorongás nélküli elme - Állítsd meg a félelmed, légy úrrá a
-9%
Jennifer Shannon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
A párod nem a pszichológusod - Ráadásul egy terapeutának sosem fáj a feje
-9%
Lázár Gergely
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,80 €
10,74 €