Kedves vásárlók !

A december 18-a után rendelt könyveket, a GLS futár szolgálat megnövekedett forgalma miatt már nem garantáljuk.

Köszönjük a megértését , kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván a DIDEROT könyvesbolt.

Douglas Stone

Köszönöm a visszajelzést - Hogyan fogadd jól, építsd be és fejlődj tőle (Még akkor is, ha nem releváns, igazságtalan, rosszul ad

Miért jelent kihívást, ha mások rólunk alkotott véleményével szembesülünk? Hogyan profitálhatunk a hanyagul odavetett megjegyzésekből és az átfogó éves értékelésből egyaránt? Miként azonosíthatjuk a zsigeri érzelmi reakcióinkat, amelyek gátolhatják a visszajelzések hasznosulását? Elárasztanak minket a visszajelzések: a főnökeink, a kollégáink, a családtagjaink folyton észrevételeket tesznek a teljesítményünkkel, a nevelési gyakorlatunkkal vagy épp a megjelenésünkkel kapcsolatban. Visszacsatolás nélkül azonban nincs fejlődés – az emberi és a szakmai kapcsolatokhoz egyaránt hozzátartozik –, mégis rettegünk tőle, sőt, gyakran elutasítóan reagálunk. A visszajelzések fogadásakor ugyanis két ellentétes emberi vágy kerül konfliktusba egymással: tanulni és fejlődni akarunk, ugyanakkor azt is szeretnénk, ha elfogadnának minket úgy, ahogy vagyunk. A vállalatok hiába költenek évente dollármilliókat arra, hogy kiképezzék a munkatársaikat, miként értékelhetik egymást hatékonyabban – attól még a feedback címzettjeiként nem változik a hozzáállásuk, és nem jól hasznosítják a visszajelzéseket. Douglas Stone és Sheila Heen korszakalkotó, az idegtudomány és a pszichológia legújabb eredményeit humorral és közérthető magyarázatokkal bemutató könyvükben ezt a feszültséget helyezik a középpontba. Gyakorlatias tanácsaiknak és hatékony keretrendszerüknek köszönhetően megtanulhatjuk, miként fogadjuk kíváncsisággal és kellő alázattal a jogos kritika és az építő jellegű javaslatok mellett a nem megfelelően adott visszajelzéseket is. Javaslataikkal gyökeresen átalakíthatjuk a szervezeti kultúránkat, de akár az oktatást és a személyes kapcsolatainkat is. „Bevallom, a könyv elolvasása után kicsit kényelmetlenül éreztem magam. És ez csak az egyik ok, amiért annyira tetszett. Stone és Heen rendkívüli éleslátással mutatja be, miért is olyan nehéz fogadni a visszajelzéseket, majd pedig azt is, hogyan lehetnénk jobbak ebben. Ha élvezzük, hogy kritizálnak bennünket a munkahelyünkön, és a magánéletben is odavagyunk érte, akkor valószínűleg azon kevesek közé tartozunk a Földön, akik nyugodtan kihagyhatják ezt a könyvet.” – Daniel H. Pink: a Megbánásban rejlő erő, a Mikor, az Eladni emberi dolog és a Motiváció 3.0 szerzője „A Köszönöm a visszajelzést akár az életünket is gyökeresen megváltoztathatja, mégpedig annak egyik legfontosabb területén, a visszajelzések fogadását illetően. Megtudhatjuk, hogyan ne helyezkedjünk védekező állásba és legyünk önazonosabbak, valamint útmutatóul szolgál a tudatosabb hozzáálláshoz és a tartalmasabb kapcsolatokhoz. Doug Stone és Sheila Heen újabb remekművet tett le az asztalra.” – Adam Grant, a Pennsylvaniai Egyetem Wharton Üzleti Karának oktatója, az Adni és kapni és a Gondold újra! című könyv szerzője, a B terv társszerzője Douglas Stone és Sheila Heen a Harvard Jogi Karának oktatói és a Triad Consulting vezetőfejlesztési és tanácsadó cég társalapítói. Ügyfeleik között egyebek mellett olyan vállalatok és intézmények szerepelnek, mint a Fehér Ház, a Citigroup, a Honda, a Johnson + Johnson, a Time Warner és a Unilever. A Difficult Conversations című könyv társszerzői. Stone Cambridge-ben, Heen pedig férjével és három gyermekével Cambridge-től északra, egy farmon él.

Nyelv magyar
Kiadó HVG Könyvek
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 392
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 776 g
Méretek (Sz-M-H) 160-235-26
EAN 9789635654215
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Jóból kiváló – A tartós üzleti siker elemei - MELLÉKLETTEL NAGYVÁLLALATOK ÉS STARTUPOK SZÁMÁRA
-9%
Jim Collins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,61 €
Csináljuk jól az agilitást! - Transzformáció káosz nélkül
-9%
Darrell Rigby
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,61 €
BE 2.0 - Tartósan kiváló - A kis- és középvállalkozások hosszú távú üzleti sikere
-9%
Jim Collins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
23,57 €
Karrier és önismeret - Találd meg önmagad a munkában!
-9%
Szabó Renáta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,52 €
Változás amire mindig is vágytál
-9%
Rob Dial
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Bármire készen - GTD - 52 alapelv a hatékonyság növeléséhez
-9%
David Allen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,61 €
Napló a kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása sikeres elsajátításához
-9%
Sean Covey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Belső út, külső hatás - Élni, vezetni és hatással lenni az uralt belső erő kiválóvá fejlesztésével
-9%
Hitendra Wadhwa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €