Kedves vásárlók !

A december 18-a után rendelt könyveket, a GLS futár szolgálat megnövekedett forgalma miatt már nem garantáljuk.

Köszönjük a megértését , kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván a DIDEROT könyvesbolt.

Karikó Katalin

Áttörések - Életem és a tudomány

Egy kisújszállási lány története, aki a Kádár-kori Magyarországról az emberiség sorsát alakító tudósok élvonalába került Karikó Katalin szerény körülmények között, vályogházban nőtt fel, olyan szülők gyermekeként, akik igyekeztek mindent megadni neki, hogy megvalósíthassa álmait. Mert a kislány eszmélésétől fogva csodálta az őt körülvevő varázslatos élővilágot, és szerette volna megismerni, amennyire csak lehetséges. Először Magyarországon, majd Amerikában lett kutató. Sohasem az elvárásoknak próbált megfelelni; konokul végezte kísérleteit, mert hitt abban, hogy kutatásai egyszer majd hozzájárulnak súlyos betegségek gyógyításához. A bürokrácia hatalmaskodóival szemben hosszú éveken át folytatott küzdelem után végül eljött az ő ideje. A Covid elleni leghatékonyabb vakcina gyors előállítása az ő fantasztikus munkája nélkül nem lett volna lehetséges. Eredményei egy az emberiség sorsát meghatározó másik kutatást, a rákbetegségek kialakulásának és terjedésének feltárását is új szintre emelhetik.  Önéletrajza nemcsak tudományos pályafutásáról szól: benne van az ellentmondásos kádári évek Magyarországa, ahol a szegény családból származó, tehetséges gyerekek mégiscsak lehetőséget kaptak, hogy egyetemet végezzenek. Katalin kénytelen-kelletlen követte néhány magyar származású, világhírű tudós útját: pályáját ő is Amerikában teljesítette be… A könyvben benne van a magánélet minden nehézsége és szépsége is. A férj, Béla, aki mindvégig támogatta, bátorította Katalint, és lányuk, Zsuzsi, aki kétszeres olimpiai bajnok lett evezésben, amerikai színekben. Karikó Katalin könyve tudósoknak és fiatal kutatóknak kötelező olvasmány. De ez a mesébe illő történet alighanem mindenki számára tanulságos, hiszen arról szól, hogyan lett egy magyar lányból számos kiváló egyetem díszdoktora, szinte minden jelentős természettudományos díj kitüntetettje, a világ 100 legbefolyásosabb emberének egyike (a Time felmérése alapján), az Év Nője (a Glamour magazin szerint) … Karikó Katalin egy újabb magyar, akit ma már az egész világ ismer, elismer és tisztel. „Karikó Katalin története inspiráló erővel hat. Mindenkinek el kell olvasnia, aki valaha is kételkedett abban, hogy a tudomány, az innováció és az eltökéltség meg tudja változtatni a világot.” Bill Gates „Karikó Katalin figyelemre méltó élettörténete (amely egyébként nem messze indult onnan, ahol én a gyerekkoromat töltöttem) arra biztat minket, hogy ne hátráljunk meg akkor sem, ha komoly nehézségekbe ütközünk. Állhatatosságra bátorít, arra, hogy vigyük végig azokat a fontos elképzeléseinket, amelyek megváltoztathatják a világot.” Stefan Hell, kémiai Nobel-díjas – 2014 „A gyerekkoromat egy helyen töltöttem, Kisújszálláson: ezt a környezetet jól ismertem. Talán még természetesnek is vettem: a sok színes virággal hímzett díszpárnákat a kanapén, a fényszöget, amelyben kora reggel a függönyszemeken át árad be a napfény. A masszív, kopottas asztalt, amely mellett több ezerszer étkeztem, és éveken át a házi feladatot írtam. Apukám mély és meleg énekhangját, amikor reggelenként a házi munkát végzi. Anyukám paprikásának jellegzetes illatát, hagyma, paprika és tejföl olyan arányban, amit csak ő tud, azt az illatot, amely olyan egyedi, mint egy ujjlenyomat. Ez az élet, gondolom. Az én életem ilyen. Aztán egy nap összepakolok. Már korábban is volt, hogy elmentem otthonról, de a mai nap más. Ez az elmenetel nem egy hétre szól, de még csak nem is egy nyárra. Ez valami egészen új: egy új élet kezdete. Ezt megértettem, még ha nem is tudtam még, hogy mit jelent.”

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 304
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 578 g
Méretek (Sz-M-H) 144-223-32
EAN 9789636202361
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Gondolkozz és gazdagodj
-9%
Napoleon Hill
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
A létezés öröme
-9%
Böjte Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
A jóság hatalma - A dalai láma jövőképe
-9%
Daniel Goleman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
A gyűjtő
-9%
Daniel Silva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
17,84 €
Az utolsó szezon
-9%
Phil Jackson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
Áttörések - Életem és a tudomány
-9%
Karikó Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Apám szerint
-15%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
15,90 €
A fecske röpte
-9%
Sissel-Jo Gazan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €