TY M. Bollinger

Az igazság a rákról - Amit a rák történetéről, kezeléséről és megelőzéséről tudni kell

„Az igazság a rákról egy valóságos térkép, melynek segítségével megtaláljuk a rák megelőzéséhez, gyógyításához és legyőzéséhez vezető utat. Úttörő alkotásában Ty Bollinger felvázolja az immunrendszer erősítésének alternatív lehetőségeit, és azt is elárulja, hogyan táplálkozzunk, ha meg akarjuk előzni a rák kialakulását. Érdemes elolvasni ezt a könyvet, életet menthet.” – Josh Axe természetgyógyász, író Napjainkban sajnos a legtöbb családot érinti a rák, ezalól a szerző sem kivétel. Ty Bollinger húszéves kutatása során azt tapasztalta, hogy a legtöbb érintett tudja, milyen általános gyógymóddal (kemoterápia, sugárkezelés) kezelik a betegséget, azzal viszont jóval kevesebben vannak tisztában, hogy léteznek természetes gyógymódok is, melyek hatékonysága sokszor még a végstádiumban lévő betegek esetében is megdöbbentő. A könyv célja, hogy a kevéssé ismert módszereket is megismertesse az olvasóval, anélku¨l, hogy bárkit meg akarna győzni vagy rá akarna beszélni egy adott kezelésre. Mindenkinek joga van eldönteni, melyik utat választja a gyógyuláshoz, ez viszont csak akkor lehetséges, ha már ismerju¨k az összes lehetőséget. Egyaránt szól egészségu¨gyi szakembereknek, laikusoknak, rákbeteg és egészséges embereknek. Főképp azok találhatják érdekesnek, akiket hagyományos módon kezelnek vagy kezeltek, például kemoterápiával, mivel a könyvben említett módszerekkel egyu¨tt alkalmazva, a hagyományos mód is hatékonyabb lehet. Az igazság a rákról számos lehetőséget kínál az immunrendszer erősítésére, a szervezetben lévő gyulladások enyhítésére, továbbá segítséget nyújt az életért és az egészségért vívott harcban. Számos jó tanáccsal segíti a gyógyulást, nem utolsósorban pedig reményt nyújt. „Ne feledju¨k: a rák még nem halálos ítélet! Mindig van remény.” – Ty Bollinger

Nyelv magyar
Kiadó Bioenergetic Kft.
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 272
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 474 g
Méretek (Sz-M-H) 170-242-21
EAN 9789632912967
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A nyújtás anatómiai kézikönyve - 50 gazdagon illusztrált erősítő-tónusfokozó nyújtás
-9%
Prof. dr. Ken Ashwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,34 €
Emberfeletti erő - Érd el az álomformádat a a tornagyűrűvel!
-9%
Gödrösi Ádám
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Az ellenállásos edzés forradalma - Égess zsírt, és maradj kortalan csupán heti 60 perc edzéssel, kardió nélkül!
-9%
Sal Di Stefano
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Intelligens fitnesz - Tanuld meg a legnagyobb sztárok edzőjétől, hogyan hozhatod formába a testedet okosan!
-9%
Simon Waterson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €