Szekfü András

Így filmeztünk 4. - A hetvenes és a nyolcvanas évek

A fiatal filmtörténész ötven évvel ezelőtt rögzítette első filmtörténeti életútinterjúját, és a mai napig készíti ezeket. Minden interjú hangfelvétel, két ember beszélgetését őrzi, annak minden lelki rezdülésével, feszültségével és oldott pillanataival együtt. Ez a negyedik Így filmeztünk kötet. Mi köti össze a tíz filmszakmai életútinterjút? Időben két évtized: A hetvenes és a nyolcvanas évek – azonban, ahogy eddig, itt sem vettük szigorúan az időhatárokat. Interjúalanyaink filmes életműve ekkor bontakozik ki, ölt formát, sőt van, akinél le is zárul. Korstílusként pedig a neoavantgárd és az új érzékenység áll a kötet középpontjában, az itt szereplő rendezők többsége így vagy úgy kapcsolódik hozzájuk. A tíz interjúalany alfabetikus sorrendben követi egymást: Enyedi Ildikó és Fekete Ibolya filmrendezők; Forgács Péter médiaművész; Háy Ágnes animációs filmes; Jeles András film- és színházi rendező; Kardos Sándor operatőr-rendező; Müller Péter Sziámi filmrendező, költő, énekes; Rák József operatőr (saját szavával: cinematográf); Szirtes András független filmes, rendező; Tímár Péter filmrendező, trükkoperatőr. „Életesemények sodra közvetít filmtörténeti ismereteket is. Oldottabb, személyesebb ez a kötet az előzőknél, a hang gyakran csipkelődő, szórakoztató. Sebaj.” (Szekfü András) „Talán túlzás volna azt állítani, hogy ez az interjúkötet a hetvenes–nyolcvanas évek filmtörténetét reprezentálja, de azt nyugodtan mondhatjuk, hogy kiemeli, hangsúlyozza az ekkortájt belépő és a kánont is alakító, ilyen-olyan okból sokszor perifériára szoruló, újító szemléletű, formabontó alkotók jelenlétét a magyar filmben.“ (Gelencsér Gábor)

Nyelv magyar
Kiadó MMA Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 352
Kötés típusa puha kötés
Méretek (Sz-M-H) 157-228-24
EAN 9786156434746
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hogyan öld meg a családod
-9%
Bella Mackie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Nevenincs
-9%
Kaszab Luca Dorottya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €
Kaliforniai lányok
-9%
Susan Mallery
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
17,84 €
Disney - Egy évszázad csodái (új kiadás)
-10%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
26,55 €
Az enyém leszel - Világsikerek
-9%
Michael Robotham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,79 €
Nincs nyár nélküled - Nyár trilógia 2. (új kiadás)
-9%
Jenny Han
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,15 €
10,15 €
Végítélet
-9%
Stephen King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
29,85 €
Játszik még a fény - Vannak, akiket épp olyan tévedhetetlenül vezet egymáshoz a sors, mint az iránytű
-9%
Milly Johnson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,02 €