Örkény István

Örkény - Lágerek népe / Emlékezők

Háború és hadifogság, a szenvedések közepette megismert ember – mindvégig meghatározó élmény maradt Örkény István életében és életművében. Ennek első dokumentumai azok a szociografikus munkák, amelyek szovjet fogságban, a lágerben keletkeztek, s amelyeknek abszurd állapotokig jutó alakjai már igazi Örkény-hősök. Az egymás szomszédságában született művek a szociográfia más-más műfaját képviselik: a Lágerek népe csoportképeket rögzít, a fogság kollektív történetét adja elő, míg az Emlékezők önálló portrékat sorakoztat, a mélyinterjúk magyar irodalmának kiemelkedő darabjaként: háborúba futó életét beszéli el a szegényparaszt, az iparos, a tiszt, a szerzetes vagy Beamter Bubi, a legendás dzsesszdobos. Nemcsak a szereplők sorsa hányatott, a szövegek sorsa is az lett: az Emlékezőknek mindjárt a címét is megváltoztatták önkényesen 1946-ban, a Lágerek népének pedig évtizedekig nem volt két egyforma kiadása. Mintha az utókor sem találta volna múltjához a megfelelő formákat, akár a gyászjelentéshez szokott hadifogoly, aki levelét így kezdte: „Fájó szívvel tudatom, hogy élek…” „Ja, a zokni, az érdekes. Paulina szesztra adta a kórházban három esztendeje. A szára teljesen jó, de a fejére már körülbelül három gombolyag cérnát stoppoltam rá, és folt van rajta tizenkilenc. Mikor elkap a honvágy, leülök, és foltozom; attól ilyen sokszínű a feje. Rendületlenül hordom. Van még három pár olasz harisnyám, nem tudom, hol a fenében szereztem. Nem hordom, mert abban megyek haza.” (Lágerek népe, 1947) „Nagyon jó nyilas voltam. Hívő, fanatikus, aki csak az eszmének él. Nekem nem volt semmi egyéni célom, mint a többinek. Nem akartam sem igazgató lenni, se párttitkár, se szerkesztő. A világ nem tetszett nekem sok nyomorúságával, a protekcióval… Egy jobb, egy nyilas világot akartam teremteni, ahol rajzolhatok, és híres leszek, és tisztelnek az emberek.” (Emlékezők, 1946)

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 472
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 432 g
Méretek (Sz-M-H) 121-183-35
EAN 9789634791140
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szabályszegők
-9%
Vörös Viktória
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
GLINT - Tündöklés - Az aranyozott fogoly sorozat 2.
-9%
Raven Kennedy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Ha sosem megy le a nap
-9%
Ana Huang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Özvegyek klubja
-9%
Jeff Abbott
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Leonora - Leonora Carrington regényes élete
-9%
Elena Poniatowska
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
23,90 €
21,75 €
Teremtett látszat
-9%
Ludányi Bettina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,39 €
Új életem első napja
-9%
Susan Wiggs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
17,84 €
A királycsináló lánya - III. Richárd felesége lett, de meg tudja-e óvni gyermekét az udvari intrikáktól? (új kiadás)
-9%
Philippa Gregory
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,79 €