Basics Beatrix

Széchenyi az éremművészetben

"Széchenyi István gróf, a „legnagyobb magyar” hihetetlenül szerteágazó életműve már halála előtt sokakat megihletett, emlékezete pedig napjainkig él. Tiszteletét jelzi, hogy az 1867-es kiegyezést követően köztéri emlékművek kerültek felavatásra, intézményeket, közterületeket neveztek el róla. Alakja természetesen megihlette az éremművészeket is, akik a numizmatika eszköztárával is igyekeztek megemlékezni róla. Jelen kötet a Széchenyi István személyével és munkásságával kapcsolatos érmeket, érméket és plaketteket mutatja be. A kötet alapvetően két részre oszlik. A bevezető rész négy tanulmányt tartalmaz, amelyek bemutatják Széchenyi István közéleti és politikai munkásságát (Csorba László), a képzőművészetben megjelenő alakját (Basics Beatrix), a Széchenyi család címerhasználatát (Vígh Róbert), illetve a pengő és forint pénzrendszerben a magyar fizetőeszközökön való megjelenését (Tóth Csaba). A kötet második része maga a katalógus, amely válogatást nyújt a Széchenyi Istvánnal kapcsolatos érmekből és plakettekből. A 119 tételt tartalmazó katalógus legkorábbi darabja 1846-ban készült, az utolsó darab 2021-ből származik. A katalógus kronológiai sorrendben mutatja be az egyes darabokat mind fényképen, mind szöveges leírással megjelenítve azokat. A kötet végét a témára vonatkozó irodalomjegyzék zárja."

Nyelv magyar
Kiadó Martin Opitz Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 168
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 720 g
Méretek (Sz-M-H) 210-215-18
EAN 9786156388391
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Székelyföldtől az amerikai hadifogságig 1944-1945
-9%
Korsós József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,75 €
Horthy Miklós, a haditengerésztiszt - Modern magyar történelem
-9%
Turbucz Dávid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Doni hősök kalendáiuma
MARUZS ROLAND
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
Az utolsó nyár - Magyarország, 1944
-9%
Ablonczy Balázs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Beugrás - Magyarország hadba lépése a Szovjetúnió ellen - Befejezetlen múlt
-9%
Ungváry Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Tanácstalanság - A zsidó vezetés Magyarországon és a Holokauszt, 1944-1945 - Modern magyar történelem
-9%
Veszprémy László Bernát
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Erdélyi ezredek és a Székely Hadosztály - Kiadatlan írások 1914-1942
-9%
Szentkereszthegyi Kratochvil Károly
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,75 €
Száz év múlva lejár? - Újabb Trianon-legandák - Modern magyar történelem
-9%
Ablonczy Balázs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €