Pavel Filatyjev

Zov - Egy orosz katona története, akinek elege lett Putyin háborújából

„A fejemben kergetőznek a gondolatok arról, hogyan fogjuk megostromolni Herszont. Nem hinném, hogy a polgármester kenyérrel és sóval siet majd elébünk, felhúzza az Orosz Föderáció zászlaját az önkormányzat épületén, mi pedig díszmenetben vonulunk be a városba. Amit az utóbbi két napban láttam, egyáltalán nem hasonlít a krími forgatókönyvre. Ez a két háborús nap teljesen zűrös nekem. Mi folyik itt? Mi van Oroszországban? Mi van a donyecki szakadároknál? Mi folyik a világban?” Filatyjev könyve rendkívüli kordokumentum: az első részletes beszámoló az ukrajnai háborúról egy olyan orosz katona részéről, aki annak első hónapjaiban részt vett a hadműveletben. Hogy miért és mi végre, azt társaihoz hasonlóan ő sem tudta. Teljesítette a parancsokat, készen állt arra, hogy öljön, mert – egy ideig – biztos volt benne, hogy valami rendkívüli eseménynek (NATO-támadás?) kellett történnie ahhoz, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát. S akkor neki a haza védelme a feladata. Lassacskán azonban kitisztult előtte a kép: az is, hogy Oroszország (szerinte) értelmes ok nélkül indította el a háborút, s az is, hogy az orosz hadseregben borzasztó állapotok uralkodnak: a haditechnika elavult, a tisztek nem törődnek az embereikkel, a legfelső vezetőknek gőzük sincs róla, mi folyik a laktanyákban és a harctereken… És akkor már csak egy dolog éltette: „Uram, ha túlélem, mindent megteszek azért, hogy változtassak a dolgokon!” – imádkozott magában. Imádkozott azért, hogy véget érjen a háború és a politikusok megegyezzenek egymással.

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 272
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 258 g
Méretek (Sz-M-H) 121-183-21
EAN 9789636200794
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

Prédák háza
-9%
Diana Hunt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,66 €
Számkivetettek
-9%
Jane Harper
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Amit sose mondtunk el
-9%
Sloan Harlow
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Zárt ajtók mögött
-9%
J. D. Barker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,34 €
A tanítványok
-9%
Alex Michaelides
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Drakula - Európa Kapszula Könyvtár
-9%
Bram Stoker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Cáfolat (filmes borító)
-9%
Renée Knight
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Tűzgyújtó (új kiadás)
-9%
Stephen King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €