Sri Aurobindo

Álomjóga - Szvapna szádhana

Ahhoz, hogy álmunkban is tudatosak maradjunk: először mindig egy meghatározott célra vagy törekvésre kell koncentrálnunk. Időbe telhet, míg az akarat vagy a törekvésünk eléri a tudatalattit, de ha őszinte, erős és kitartó, egy idő után odaér, így automatikus tudatosság és akarat jön létre álmunkban, amely megteszi, amit kell. Az álmok jógikus pszichológiája az álmok természetével kapcsolatban különbséget tesz az álom és az álombéli tapasztalat között. Az ébredéskor felidézett álmok nagyrészt a tudatalatti termékei. Ezzel szemben az álombéli tapasztalatok a fizikai fölötti síkon vagy létünk belső tartományában történt események átiratai. Ezek éppen olyan valóságosak és pontosak, mint az anyagi világ és az alvás nyit kaput hozzájuk. Az álomjóga kezdeti célja, hogy a tudatalatti álmokat felváltsa az alvás során történő belső tapasztalás. Így az alvás ugyanúgy része lesz a Szádhanának vagy gyakorlásnak, mint az ébrenlét – ehhez egyre tudatosabbá kell válnunk az alvás során is. E gyakorlás legvégső célja, hogy a félig tudattalan álomállapot a jógikus pihenés állapotává váljon, amelyben tudatosságunk az ébrenléthez hasonló. Más szóval teljesen és folyamatosan tudatosak legyünk éjjel és nappal, bármikor be tudjunk lépni a lét belső világaiba, és úgy cselekedhessünk ott, miként az anyagi világban.

Nyelv magyar
Kiadó Danvantara Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 168
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 244 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-15
EAN 9789639858428
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Ilyen vagyok! - Ismerd meg önmagad és másokat személyiségteszttel
-9%
Stefanie Stahl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Áttörés - A szabadság álma és a vasfüggöny leomlása
-9%
Matthew Longo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
La Goulue - A Moulin Rouge táncosnője
-9%
Tanja Steinlechner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Ida regénye - Talentum diákkönyvtár
-9%
Gárdonyi Géza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,92 €
Bori és Julcsi összevesznek - Barátnőm, Bori 39.
Liane Schneider
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
A világ legrosszabb osztálya begolyózik
-9%
Joanna Nadin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,46 €
Sophie - Jó étvágyat! - Első étkezős lapozóm
-9%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Érezd jól magad a járművekkel!
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €

Korábban megtekintett: