Almásy László

Suhanó szárnyak - S.O.S.

Az angol beteg: aki se nem angol, se nem beteg: zsadányi és törökszentmiklósi Almásy László Ede utazó, Afrika-kutató és felfedező. Két mű egy kötetben: a kevéssé ismert Suhanó szárnyak és a korábban kiadatlan S.O.S., ami a cserkészszövetség lapjában látott napvilágot. Az előbbi regény főszereplője ifj. Tass Iván gróf, aki a legjobb barátjával, Kádár Lászlóval az Aero Club budapesti repülőmodell-versenyére készül. Kádár nem utazhat fel a megmérettetésre, ezért az ő modelljét is Tass indítja. A versenyen félreértésből Tasst hozzák ki győztesnek, holott Kádár gépe nyert, és így ő utazhat el Mátraérdre, az Aero Club repülőtáborába. Tass próbálja tisztázni a helyzetet, de senki sem hallgatja meg, illetve a repülés végül annyira magával ragadja, hogy mégis részt vesz a kiképzésen. A táborban megismerkedik Érdy Évával, akibe szerelmes lesz, a lány azonban titokban Berinkey László mérnökbe szerelmes, aki maga is pilóta, illetve akinek repülőgéphangára van a közeli hegytetőn. Miután Iván bevallja a főoktatónak az igazságot, hazaküldik, de Berinkey maga mellé veszi, hogy segítsen az új repülőgépe építésében. Eközben Kádár, akit a főoktató levélben Mátraérdre hívott, megérkezik a táborba, hogy megkezdje a kiképzést. Amikor megtudja az igazságot, nagyon dühös lesz Ivánra, de valahol meg is érti a másik fiút. A történet során feltűnik egy félbolond szlovák bányász, aki némi kommunista ihletettségű bosszút forral a környék arisztokráciája ellen, és végül felrobbantja a Berinkey hangárja melletti Csák-tó vizét felduzzasztó Ferenc József-gátat (ennek során meghal), a hegyről lezúduló árvíz pedig hatalmas katasztrófával fenyeget. Iván Kádár Laci segítségével Berinkey Turul nevű, nyitott vitorlázó gépén megelőzi a szökőárat és előbb a felső malomban élő molnár családját, majd két motoros csendőrt figyelmeztet a veszélyre, akik riadóztatják a víz útjában fekvő Csákfalvát. Majd kényszerleszállást hajt végre, hogy felhívja a Csák-patakon csónakázó Éva és Berinkey figyelmét a veszélyre, és magaslati terepe csalja őket a víz elől. Berinkey ezt követően telefonon figyelmezteti a szintén veszélyben lévő ormándiakat. A regény végén Berinkey eljegyzi Évát; a mérnököt, Tasst és Kádárt is kitüntetik a katasztrófa során tanúsított hősies helytállásukét. A két fiú kibékül és elhatározzák, hogy pilóták lesznek. Az S.O.S meglepetés: egy hajó jéghegynek ütközik, leadják a vészjelzést. Három óra van még hátra…

Nyelv magyar
Kiadó Erdélyi Szalon Könyvkiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 340
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 382 g
Méretek (Sz-M-H) 135-210-20
EAN 9786156502230
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Olvassatok velünk! - Történetek lovakról
-9%
Jóse Mórán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
Lovak - Csintalan csikók és pompás paripák /Mi Micsoda
-9%
Silke Behling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,50 €
9,56 €
A Duna kincsei - Mesélő zsebkönyvek (2. kiadás)
-9%
Tittel Kinga
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €
Bolygóőrzők kézikönyve - 52 ötlet a teremtett világ megóvására
-9%
Paul Kerensa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,50 €
9,56 €
Gyerek-Állatenciklopédia
-9%
Camilla Hallinan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
26,80 €
Életciklusok - Az állandó változás csodája
-9%
Sam Falconer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €