Burján Szafi

Határidőnapló 2023 - Burján Szafi receptmelléklettel

Burján Safira, a Szafi Free és Szafi Reform termékek létrehozója az étkezés mellett évek óta több ezer embernek segít a lelki egyensúly megtalálásában, helyreállításában is. Ez a 2023-as motivációs naptár mindezeket összesíti: minden hétre egy-egy Szafi idézetet olvashatunk, melyek a nehezebb napokonsegítenek átlendülni, erőt adni, a hétköznapokban pedig észrevenni az apró csodákat, megbecsülni a dolgainkat és hálát adni mindazokért, akik az életünket segítik valamilyen módon.

A magyar alkotók által gazdagon illusztrált határidőnapló receptmellékletet is tartalmaz, mely az aktuális hónapokhoz illő, finom és tápláló étel elkészítésére inspirál bennünket. A receptekhez ételfotókat is találunk, valamint több helyen QR-kódot is, melyek beolvasásával az adott étel elkészítéséről szóló videót tekinthetjük meg.

A Szafi lisztkeverékeket és különböző mentes termékeket több ezer ember fogyasztja idehaza és külföldön is. Bízunk benne, minél többen tudják majd használni a mindennapok megtervezésében, átlátásában, valamint a testi-lelki egyensúly elősegítésében is hasznos lesz ez a kiadvány, mely karácsonyi ajándéknak is tökéletes egy szerettünk vagy önmagunk részére, és egy egész éven át „fogja a kezünket”.

Szafi a közösségi média felületeken állandó aktivitással van jelen, Instagram oldalát 150 000 ember követi. Az alábbi linkre kattintva megtekintheted legfrissebb posztjait:
https://www.instagram.com/burjan_szafi/

Nyelv magyar
Kiadó Safira Stone Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 256
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 454 g
Méretek (Sz-M-H) 165-220-17
EAN 9786158216333
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

NAPOLI - SOKKAL TÖBB MINT MARADONA
-9%
B. VARGA ÁKOS
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,45 €
13,15 €
Kutyák - Képes ismeretterjesztés gyerekeknek /Fedezzük fel együtt!
-9%
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,83 €
The Best Men - A legjobb pasik
-9%
Lauren Blakely
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,84 €
A világ vallásai - A befelé vezető út
-9%
D. R. Harding
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,15 €
10,15 €
Kerekítő 5. - Letölthető hangyanyaggal (2. kiadás)
-9%
J. Kovács Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Éjféli rózsa
-9%
Lucinda Riley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Novelist as a Vocation
Haruki Murakami
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €
Kukucskáló kuflik
-9%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €