Digitális tanárnő kérem!

„– Itt vagytok? – teszi fel Ági néni a kérdést, amelynek normál körülmények között semmi értelme, hiszen aki itt van, az látszik, aki meg nincs, az úgysem tud válaszolni – de mivel a képernyőn teljes összevisszaságban vannak profilképek, élő arcok, kezdőbetűk és nevek (idegenek és ismerősek egyaránt), talán mégis segít, ha visszajeleznek. – Aha – mondja egy kutyafejű ikon. – Igen – mondja egy P betű. – Én nem tudom, hogy itt vagyok-e, mit kell megnyomni? – mondja valaki valahonnan. Ági néni sóhajt. Elvileg működik ez a platform. Elvileg kidolgozták a teljes rendszert. Igaz, hogy egyetlen hétvége alatt, de kidolgozták. Már csak használni kell. Valahogy. – Ági néni! – rezonál be a hangszóró. – Akkor most mi van? Ági néni sóhajt, mert más nem jut eszébe. – Az oktatás a digitális térbe költözik – veszi elő a mondatot, amelyet ő is olvasott valahol. – Tanulni fogunk. Új készségeket sajátítunk el. Átlépünk a XXI. századba!” Sosem felejtjük el 2020 márciusát, amikor egyszer csak tudomásul kellett vennünk, hogy egy nyomorult kis vírus egyszerűen elrabolta az életünket. Mindenki otthon gubbasztott, döbbenten nézte az olaszországi és vuhani híreket, pillanatok alatt hiánycikk lett a liszt, az étolaj és a vécépapír, és olyan kifejezésekkel ismerkedtünk meg, mint kijárási korlátozás, home office, vásárlási idősáv, és… igen… DIGITÁLIS OKTATÁS. - Milyen laptopod van? – Micsoda? Egy gépe van az egész családnak? – És tablet? – Ja, hogy nálatok még net sincs? Na szuper! Ilyen beszélgetések zajlottak országszerte. És azok a tanórák! Főleg eleinte… Az az össznépi fejetlenség, amely a „holnaptól digitális oktatás” mondat elhangzása után kialakult, és amelyben érintett volt minden egyes diák, tanár és szülő… Igaz Dóra görbe tükröt tart elénk. Micsoda eltúlzott helyzetek! És ezek az alakok – csupa karikatúra! Vagy talán mégsem? Hiszen az a tanárnő pont olyan, mint Kati néni. Az a tanár meg kiköpött Molnár tanár úr. És az egyik osztálytárs ugyanezt mondta, a másik meg épp így viselkedett. Olvassuk, nevessünk, és reménykedjünk benne, hogy mindez már csak emlék… Mert ugye, az?