Györffy Kinga
Szabadulás a sztorifóbiából
„Milyennek képzellek el téged, kedves olvasó? Azt képzelem rólad, hogy nap mint nap tapasztalod, mennyire könnyű rábeszélni, és mennyire körülményes és küzdelmes ma meggyőzni embereket – legyenek azok a munkatársaid vagy a mentoráltjaid, a tanítványaid vagy éppen a gyerekeid. Ebben szeretnék segíteni – a meggyőzésben, a mögötte lévő tudatos munkában. Nem a történettípusok és történetmesélési technikák sablonját követem, hanem téged, a mesélőt helyezlek a történetmesélés középpontjába. Megnézzük, hogyan szabadulhatsz vegyes, egymásnak akár ellentmondó érzéseid és gondolataid fogságából, ez után pedig hat történetmesélési képességet, illetve készséget veszünk sorra, a fejlesztési lehetőségekkel együtt – mintegy kirajzolva az utat, amin meggyőző történetmesélővé válhatsz. Olyan út lesz ez, amelynek megtétele közben nemcsak a mesélésről tanulsz sokat, hanem magadról is. Bízom benne, hogy e könyv nyomán a megfelelő történeteket tudod majd elmondani, megfelelő módon, a megfelelő helyen és időben, a megfelelő célközönségnek. A pozitív és fenntartható jövő érdekében.” „A vezetők, akik végigkísérnek ennek a könyvnek a lapjain, a legkülönfélébb üzleti, tudományos és nonprofit területekről érkeznek; valamennyien változást csiholók. Titkuk, hogy miközben élet és halál kis és nagy dolgairól mesélnek, nem az elérendő változásra összpontosítanak, sokkal inkább az emberre, emberekre, akiknél a pozitív változást el akarják érni. Példájukkal téged is erre bátorítalak. Történeteik nem a képzelet szüleményei, fogadd őket olyan szeretettel, amilyennel én mutatom őket.” Györffy Kinga Györffy Kinga retorikai-storytelling tanácsadó és tréner, egyetemi oktató. Munkáját az a hit hatja át, hogy bármennyire eltelítő és kimerítő napjaink történetdömpingje, bármennyire is sok a túlkapás, bármekkora is a túlközlés, a személyes történeteknek van egy kikezdhetetlen titkuk: nincs belőlük másodpéldány. Érdemes tehát élni az erejükkel. Honlap: gyorffykinga.com

Nyelv | magyar |
Kiadó | 21. Század Kiadó |
Megjelenés éve | 2022 |
Oldalak száma | 204 |
Kötés típusa | puha kötés |
Súly (g) | 240 g |
Méretek (Sz-M-H) | 143-203-15 |
EAN | 9789635683017 |
Szállítási idő | online ár - Készleten - 1 munkanap |