Obádovics J. Gyula

Életem - Hiszek a végtelenben (új, bővített kiadás)

Obádovics J. Gyula természettudományi, műszaki doktor, a matematikatudományok kandidátusa, tanszékvezető egyetemi tanár, professor emeritus. Harminchárom könyv, harminc egyetemi jegyzet és közel hatvan tudományos publikáció szerzője. Számos kiadást megért Matematika című tankönyve – „az Obádovics” – mára fogalommá vált, nemzedékek nőttek fel rajta. Neki köszönhetjük a számítástechnika oktatásának megszervezését Magyarországon, és a matematika állításainak, elveinek érthető, sokak számára befogadható megfogalmazását, valamint a mérnökképzésben a korszerű matematikaoktatás bevezetését. Jelenleg Balatonszárszón él a feleségével. Életét számos unoka, dédunoka aranyozza be. Obádovics J. Gyula kilencvenedik életévét ünneplő önéletrajzi kötetéből képet kapunk róla, hogyan lett a kíváncsi, eleven, éles eszű bajai fiúból tekintélyes, sokak életére komoly befolyást gyakorló professzor, aki soha nem szűnt meg kérdéseket föltenni a matematika világáról. Meleg humora, költői vénája, irodalom- és zeneértése, a szó legigazibb értelmében vett ember- és életszeretete adják sokoldalú személyiségének egy-egy fazettáját. A regényes önéletírás megmutatja a tudóst, a tanárt, a családapát, a barátot – az igazi embert. Új, bővített kiadás.

Nyelv magyar
Kiadó Scolar Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 400
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 742 g
Méretek (Sz-M-H) 150-232-25
EAN 9789635095179
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az új klímaháború - Harc a bolygó visszaszerzéséért
-9%
Michael E. Mann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,50 €
17,75 €
A víz értéke
-9%
Gary White
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Ha az ERDŐ beszélni tudna - Tudnivalók kíváncsi erdőbarátoknak és tettre kész klímaaktivistáknak
-9%
Zelei Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,25 €
16,61 €