Égre néző - Isten jelenléte a magyar költészetben

"Úgy hiszem, minden időben, de a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan kiváltképpen jó együtt látni, együtt olvasni ezeket a szövegeket, amelyek a magyar irodalom egyedi értékei, és gazdag forrást jelentenek minden olvasó embernek. Annak is, aki a maga sorskérdéseire, érzéseire, imádságos lelkületére és gondolataira akad a sorok között. És annak is, aki a puszta művészi szépséget keresve valami váratlant fedez fel" (részlet Áder János Magyarország köztársasági elnökének előszavából) Még csak 19 esztendős volt József Attila, amikor 1924-ben perbe fogták Lázadó Krisztus című verséért. A per során a jogelvek mellett esztétikai érvek ütköztek. A vitázók értelmezni, magyarázni próbálták a szöveget: azt fejtegették, vajon mit is gondolhatott, üzenhetett a verselő bizonyos szavak, metaforák használatával. Olyasmit igyekeztek kibontani, amit majdhogynem lehetetlen: az Istenhez szóló, őt kereső, vele perlekedő, hozzá menekülő, tőle megoldást remélő ember legbensőbb vívódásait, „égre néző” lelkét. E gyűjtemény szerzői korban, stílusban, lelkialkatban − és igen, hitben is − különfélék. Van köztük visszahúzódó és prédikátorhajlamú, szellemi harcos és lélekbúvár, közösségi vallásgyakorló és különutas hívő, nyílt vallomástevő és félve kétkedő, hálaadó és számonkérő, világosan fogalmazó és mondandóját többszörös jelentésrétegbe rejtő, feleselő és nyugalmat kereső ember. Egy különleges lírai kötet a magyar költészet legkiválóbb képviselőinek tollából.