Kedves vásárlók !

A december 18-a után rendelt könyveket, a GLS futár szolgálat megnövekedett forgalma miatt már nem garantáljuk.

Köszönjük a megértését , kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván a DIDEROT könyvesbolt.

Marc Bracket

Érezni szabad! - Az érzelmi intelligencia mint a jóllét és a siker kulcsa - Szülők Könyvtára

"Napjainkban túl sok gyerek és felnőtt szenvedi meg a mindennapokban, hogy szégyelli megélni az érzelmeit, és nem rendelkezik a szükséges érzelmi kompetenciákkal. Pedig nem szükségszerű, hogy így legyen. Marc Brackett élethivatásának tekinti, hogy megfordítsa ezt a folyamatot, és ebben a könyvben megmutatja, hogyan lehetséges ez. Az érzelmek kutatásával eltöltött huszonöt éve alatt Brackett kidolgozott egy hatékony módszert gyerekek és felnőttek életminőségének javítására: egy tudományos alapokon nyugvó programot, amelynek célja, hogy érzelmeink ne terhet jelentsenek, hanem a megértésük révén megszerzett információkat felhasználhassuk, elősegítve boldogulásunkat, jóllétünket. Megközelítésének ihletője egy gyerekkori élmény, pontosabban egy éleslátó nagybácsi volt, aki arra bátorította, hogy merjen érezni. Ő volt az első felnőtt, aki képes volt valóban megérteni őt, és felismerni a viselkedése mögött megbúvó elfojtott szenvedést és megaláztatást. Brackett ekkor ébredt tudatára, hogy amin keresztülmegy, az valójában múló állapot; hogy nincs egyedül; hogy a helyzete nem kilátástalan; és hogy nem ő a hibás mindazért a félelemért, elszigeteltségért és dühért, amit érez. És ami a legfontosabb: hogy tud valamit tenni ez ellen! Az érzelmi intelligencia fejlesztésére fókuszáló RULER program mélyreható változásokat hozott abban a több ezer iskolában, ahol bevezették. A tapasztalatok igazolták, hogy eredményes a stressz és a kiégés csökkentésében, az iskolák légkörének és a diákok teljesítményének javításában. A könyv betekintést ad a program alapjaiba, és megismertet azokkal a stratégiákkal, amelyek birtokában sikerrel küzdhetünk meg a mindennapi élet kihívásaival, boldogulhatunk társas kapcsolatainkban, és hatékonyabban oldhatjuk meg az ezekből fakadó problémákat. "

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 300
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 330 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-20
EAN 9789634755784
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A suttogó titkai 2. - A kisgyermek nevelése
-9%
Tracy Hogg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Babapszichológia /Lélek, viselkedés, fejlődés kétéves korig
-9%
Vida Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €