Heather Morris

A három nővér - Sorskönyvek

Az auschwitzi tetováló és a Cilka utazása szerzőjének új regénye, a trilógia befejező kötete a bátorságról és egy eltéphetetlen kötelékről szól, mely reményt adott a reménytelenségben Cibi, Magda és Livi kislányként fogadalmat tesznek az édesapjuknak, hogy mindig vigyázni fognak egymásra, bármi történjék is. Amikor évekkel később, 1942-ben a tizenöt éves Livit deportálják a nácik abból a csehszlovákiai városkából, ahol élnek, az alig négy évvel idősebb Cibi állja a szavát, és elkíséri őt Auschwitzba, hogy megóvja vagy vele haljon meg. Mindeközben a tizenhét éves Magda otthon bujkál édesanyjával és nagyapjával, próbálja elkerülni, hogy a nácik őt is begyűjtsék, ám hamarosan rákerül a sor. A haláltábor borzalmai közepette az immár újra egymásra talált három testvér majdnem belehal az éhezésbe és a robotba, az őrök kegyetlenkedéseibe. Ám ekkor újabb ígéretet tesznek. Megfogadják, hogy egymásba kapaszkodva életben maradnak. Harcolni fognak, hogy túléljék Auschwitz-Birkenau poklát, majd a halálmenetet, át a háború sújtotta Európán, és mindent, ami még rájuk vár. A regény igaz történet alapján íródott, az események érintik Lale, Gita és Cilka történetét is. A Meller nővéreknek, akik közül ketten ma is Izraelben élnek rokonok és barátok körében, Heather Morrisra esett a választásuk, hogy elmesélje és újrateremtse a történetüket csodálatos új bestsellere, A három nővér lapjain.

Nyelv magyar
Kiadó Animus Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 456
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 430 g
Méretek (Sz-M-H) 137-205-32
EAN 9789636140090
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Életrajzi kísérletek
-10%
Krusovszky Dénes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Súlytalan nehezék
Motesiczky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
Verses könyv (új kiadás)
-10%
Márai Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Szeretlek, kedvesem! - Idézetek a szerelemről, klasszikusoktól
-9%
Illés Andrea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Balladák /Arany János
-9%
Arany János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,95 €
1,78 €
Ázott ​hajában hét halott bogár ragyog - VE06
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,99 €
Fülszöveg - Válogatott versek
-9%
Fodor Ákos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Dudorászó. Kárpáti Tibor illusztrációival
-9%
Szabó T. Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €