Steve Matthews

Hitler bordélya

„Meleg víz, napi kétszeri étkezés, társaság, civil ruhák, smink – különleges alkalmakkor még alkohol is. És ezért csak annyit kellett tenniük, hogy kielégítettek műszakonként legfeljebb tizenöt férfit. Német koncentrációs táborban soha senki nem járt még ilyen jól...”

A második világháború tragikus körülmények közt választ el egymástól két nővért. Ania egy náci koncentrációs táborba kerül, míg Danuta a húgát keresve találkozik a lengyel ellenállással. Mindketten mindent megtesznek azért, hogy újra egymásra találhassanak, csakhogy ezt az álmukat szétzúzza az emberi kegyetlenség és gonoszság.
A sors megdöbbentő fordulatainak köszönhetően hatvan év elteltével lehetőség nyílik rá, hogy igazság tétessen, ám az igazságszolgáltatás és a bosszú közötti határmezsgye mindig is nagyon keskeny volt.

„A könyvem egy olyan nőről szól, aki megélte az emberi történelem legszégyenteljesebb eseményeinek egyikét. Ő maga is hihetetlen szenvedésen ment keresztül, ráadásul elképzelhetetlen borzalmaknak volt szemtanúja. Mindezek ellenére a háború után valahogy sikerült egyfajta törékeny békét találnia Amerikában.” – Steve Matthews

Nyelv magyar
Kiadó IPC Könyvkiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 512
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 532 g
Méretek (Sz-M-H) 133-207-37
EAN 9789636357962
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Hitler bordélya
-9%
Steve Matthews
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
A város fogságában
-9%
Kate Furnivall
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,57 €
Az őrület nyitánya
-9%
Cselenyák Imre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Egy becsületbeli ügy /Becsületbeli ügyek 1.
-80%
W.E.B. Griffin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
1,95 €
A végtelen ég hősei (filmes borító)
-9%
Adam Makos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
In Memoriam
-9%
Alice Winn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Goebbels hegedűje
-9%
Yoann Lacono
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Hitler gyilkosai
-9%
Steve Matthews
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,57 €