René Guénon

A mennyiség uralma és az idők jelei

René Guénon (1886–1951) francia kultúrfilozófus a huszadik század egyik legjelentősebb, mégis kevéssé ismert személyisége. Guénon hatása elsősorban francia nyelvterületen érhető tetten, és itt elegendő csak az irodalom, a tudomány és a filozófiai gondolkozás olyan ismertebb személyiségeire gondolni, mint Romain Roland, André Malraux, André Gide, Simone Weil, Alain Danielou, a német Carl Schmitt vagy a huszadik századi vallástudomány legnagyobb jelentőségű gondolkodója, Mircea Eliade.

Legnagyobb hatással azonban annak a tradicionális iskolának a képviselőire volt, amely éppen az ő munkássága nyomán bontakozott ki. Csupán három nevet érdemes itt említeni. Az olasz Julius Evola, bár számos kérdésben nem értett egyet Guénonnal, mégis őt tartotta „a modern idők mesterének”. A ceyloni származású, de Amerikában élő művészettörténész, Ananda K. Coomaraswamy számára meghatározó hatást jelentettek Guénon művei. Hamvas Béla pedig Guénonban látta a modern idők megértésének kulcsát, mert szerinte ő volt az, aki teljes világossággal feltárta a tradíció eszméjét, illetve a tradíció és a modernitás egymáshoz való viszonyát.

A könyv, amit az olvasó a kezében tart, René Guénon történelembölcseleti főműve, s egyúttal annak az irodalomnak az egyik kiemelkedő darabja, amely specifikusan a válság állapotában lévő világot vizsgálja. Guénon meglátása szerint a modern civilizációt éppen az teszi igazi anomáliává, hogy az egyetlen olyan civilizáció, amely az ember transzcendens viszonyrendszeréről nem hajlandó tudomást venni, s kizárólag materialista elvek mentén bontakozott ki.

René Guénon mesterműve, A mennyiség uralma és az idők jelei lehetőséget kínál a ma emberének arra, hogy saját világát egy olyan perspektívából szemlélje, amelyet a keleten és nyugaton egyaránt jelenlévő szakrális hagyományok fénye világít meg.

Nyelv magyar
Kiadó Kárpátia Stúdió
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 404
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 554 g
Méretek (Sz-M-H) 150-225-30
EAN 9786155374616
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Oidipusz király - Oidipusz Kolónoszban - Antigoné
-9%
Szophoklész
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,20 €
6,56 €
Romeo és Júlia. Hamlet, dán királyfi. Szentivánéji álom - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-9%
William Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,60 €
Isteni színjáték - Talentum Diákkönyvtár (új kiadás)
-9%
Dante Alighieri
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,33 €
Tartuffe / A fösvény / Képzelt beteg - Osiris Diákkönyvtár
-10%
Moliére
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €
Corneille és Racine drámák
-9%
Corneille És Racine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,45 €
1,32 €
Vad éjszakák - Edgar Allan Poe, Emily Dickinson, Mark Twain, Henry James és Ernest Hemingway utolsó napjai
-9%
Joyce Carol Oates
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Ármány (élfestett)
-9%
Stacey Thomas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,95 €
19,07 €
Tartuffe - Színház az egész
-9%
Moliére
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,06 €