Bartha Ákos

Véres város - Fegyveres ellenállás Budapesten, 1944-1945

"1944. március 19-én Magyarországot megszállták a német fegyveres erők. Bár a náciellenes értelmiség javarészét letartóztatták vagy elhurcolták, bőséggel akadtak kisebb-nagyobb csoportosulások, szervezkedések, amelyek olykor egymással konspirálva, máskor önálló utakat járva igyekeztek menteni a menthetőt: rávenni a kormányzót a németekkel való szembefordulásra, majd az október 15-ei sikertelen kiugrási kísérlet után – az egyre fokozódó veszélyekkel dacolva – a maguk eszközeivel küzdeni a nácik és a nyilasok ellen, megóvni a nemzeti vagyont és mindenekelőtt menedéket nyújtani az üldözötteknek. Bartha Ákos hatalmas forrásanyagra támaszkodva és az összefüggéseket megvilágító erővel feltárva mutatja be a budapesti fegyveres ellenállás fordulatokban és pálfordulásokban igencsak gazdag történeteit. Könyvéből kiderül, hogy a második világháború alatt a magyar fővárosban működő német- és náciellenes erők zavarba ejtően sokféle ideológiai háttérrel és motivációval rendelkeztek: voltak köztük konzervatívok, legitimisták, kommunisták, liberális demokraták, cionisták, sőt radikális jobboldaliak is. Az ismertebb példák mellett a szerző részletesen szól a kiugrás előkészítésén dolgozó tiszti szervezkedésekről, a németellenes nacionalista-fajvédő csoportosulásokról, a Teleki tér környékén összpontosuló cionista fegyveres ellenállásról és az embermentésben fontos szerepet játszó kisegítő karhatalmi alakulatokról. Felbukkannak kalandorok, árulók, provokátorok, kommunista akciógárdisták, szó esik a fegyveres ellenállás árnyoldalairól – és természetesen arról is, hogy sokan még a legsötétebb órákban is képesek voltak bátran és emberségesen cselekedni. BARTHA ÁKOS (1982) történész, a Debreceni Egyetemen végzett magyar–történelem szakon, és ugyanitt szerzett doktori fokozatot történelemből 2012-ben. Az ELKH BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, a Századok szerkesztője. Fő kutatási területe a 20. századi magyar eszme- és társadalomtörténet. Szakmai munkásságát 2019-ben Hanák Péter-díjjal jutalmazták. Könyve jelent meg a sárospataki falukutatásról (2013), a népi mozgalomról (2017) és Bajcsy-Zsilinszky Endréről (2019). "

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 424
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 474 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-25
EAN 9789634755272
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Kamilla, Anglia királynéja
-9%
Angela Levin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,39 €
Korok és életek
-9%
Fritz Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Lü uraság Tavasz-ősz kalendáriuma
-9%
Lü Pu Vej
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
A fiú a 66-os blokkból
-9%
Limor Regev
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Keményebb, mint a gyémánt -  Női nagyságok a magyar történelemben
Soós Tibor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
A Kennedy örökösök
-9%
J. Randy Taraborrelli
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Merész magyarok - 30 emberi történet
-9%
Nyáry Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
Zelenszkij és a vérző Ukrajna
-9%
Gallagher Fenwick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €