Kovács Bálint

Lehetne, hogy csak aludjunk

Kovács Bálint első kötete biztos kezű prózaíróra vall. Szereplőit látjuk és halljuk, a novellák atmoszférája belénk vésődik és elkísér minket. A mondatok természetes közvetlensége olyan elevenséget kölcsönöz a történeteknek, mintha a szemünk előtt alakulna mindegyik, mégis érezzük, hogy gondosan komponált szövegekkel van dolgunk. A Lehetne, hogy csak aludjunk? című kötet novellái lírai lassításokban és precíz megfigyelésekben gazdag lenyomatai annak, ahogyan élünk. Egyszerre zaklatódunk fel és mosolygunk önmagunkon, vagy ismerjük fel a saját idegenségünket és esendőségünket egy-egy történetben. A novellák gyengéd, mégis kíméletlen pillanatfelvételek a magányról, az egyedülléttől való félelemről, a mindennapi szorongásainkról, az elalvás előtt a fülünkbe lihegő hibáinkról. Ám ellenpontozásul ott van az emberi szolidaritás, a minden széttartás mögött felsejlő összetartozás vágya. „Ami a tied, azt őrizd”, mondja az egyik novella, ha az csak egy érintés, egy kéz súlyának az emléke vagy egy halkuló szuszogás, akkor is – ami a tied, azt őrizd.

Nyelv magyar
Kiadó Kalligram Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 272
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 330 g
Méretek (Sz-M-H) 135-210-20
EAN 9789634682417
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Winnie új számítógépe
Korky Paul
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,00 €
A kiskutya, aki tündér akart lenni
-9%
Bella Swift
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,92 €
Bori a lovastanyán /Barátnőm, Bori
-9%
Julia Boehme
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,20 €
5,65 €
Az elveszített jegy
-9%
Freya Sampson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
LOGICO Piccolo - Matek: A 100-as számkör 2. rész
-9%
Logico
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,01 €
A kisvakond és a nyár (4. kiadás)
-9%
Zdenek Miler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,46 €
Restore Me
-9%
Tahereh Mafi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
11,79 €
Alita, a harc angyala 1.
-9%
Yukito Kishiro
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €

Korábban megtekintett: