Hernádi Judit

Ne maradjon kettőnk között

Hogyan romlott meg a kapcsolatunk annyira, hogy már képtelenek vagyunk szót érteni egymással? Mi történt velünk? Mi ez az egész? Hernádi Judit Úgy éreztem, anya nem ért meg engem, és én sem értem őt. Hányszor kullogtam haza sírva a családi összejövetelekről! Hosszú időre beleragadtunk ebbe az állapotba, hiába próbálkoztunk mindketten, hogy megtaláljuk a hangot, és újra közel kerüljünk egymáshoz. Tarján Zsófia Anya és lánya, Hernádi Judit és Tarján Zsófia hosszú és göröngyös utat járt be együtt. Kapcsolatukat számos akadály nehezítette, ezeket hol együtt, hol külön küzdötték le. Hernádi Judit, az országszerte ismert színésznő lányának lenni eleve próbák sora elé állít egy gyereket – főleg, ha olyasvalakiről van szó, mint Zsófi, aki már kiskorától szintén művészi ambíciókat dédelgetett, és a Honeybeast frontembereként mára valóra is váltotta az álmait. Hogyan néznek szembe együtt a múltjukkal? Miként dolgozzák fel közösen kapcsolatuk nehézségeit? Hogyan küzdenek meg a generációkon átívelő traumáikkal? Most végigkövethetjük ezt az utat, és feltárul előttünk életük jó néhány fontos állomása – eközben pedig tanulhatunk is valamit arról, hogyan lehet együtt túljutni a nehézségeken, közösen felülírni a régi rossz mintákat, egymást támogatva menni tovább, azzal az emberrel, aki a legjobban ismer minket a világon.

Nyelv magyar
Kiadó Open Books Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 260
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 480 g
Méretek (Sz-M-H) 147-215-29
EAN 9789635721290
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hoztok nekünk túrórudit? - Külföldön élő magyar gyerekek igaz történetei
-9%
Raskó Gabi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
2015 - A káosz éve és a magyar elit háborúja
-9%
Frei Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Isten tenyerén a magyarságért
-9%
TARICS PÉTER
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,00 €
13,65 €
Manga karakterek csibi stílusban
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,42 €
Love Theoretically
Ali Hazelwood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Szekta - A tragikus valóság
-9%
Stefan Malmström
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Fekete Péter vonatokkal - 41 lap (kártya)
-9%
Kártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,96 €
Šesť žien Henricha VIII. B1/B2 (AJ-SJ)
-9%
Sabrina D. Harris
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,99 €
11,83 €