Kolozsi László

A Hold emlékei

Pedro űrhajós volt, így azon az emlékezetes napon is, amikor eltűntek az emberek fejéből az emlékek, kinn volt a világűrben. Látta, hogy odalenn a Földet egy rejtélyes és erőteljes rádióhullám veszi körül – aztán visszatérve az űrből megtapasztalta, hogy senki nem emlékszik semmire, egyik pillanatról a másikra az összes ember elvesztette az emlékeit. Illetve: majdnem az összes. Pedrón kívül emlékszik még Matilda, egy kilencéves kislány, és Adorjáni Béla Zoltán agysebész is. Ők hárman összefognak, hogy megpróbálják kideríteni, mi történhetett, és visszaadni az embereknek a legfontosabbat: az emlékeiket. A Pagony legújabb sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan 9—12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Van és lesz köztük magyar és külföldi, fantasy, kaland- vagy éppen detektívregény – ami mindegyikben közös, és amit garantálunk: ezeket a könyveket jó olvasni!

Nyelv magyar
Kiadó Pozsonyi Pagony Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 192
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 216 g
Méretek (Sz-M-H) 132-195-17
EAN 9789635870271
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Frakk és a foci (7. kiadás)
-10%
Bálint Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
Én, te, ő (8. kiadás)
-10%
Varga Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Aranytojás - Moldvai csángó népmesék
-10%
Kóka Rozália
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,70 €
15,93 €
Az igazi vándorút - Szegedi Kata illusztrációival
-10%
Boldizsár Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
Vagánybagoly és a negyedik Á - avagy mindenki láthat mást
-10%
Bán Zsófia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
13,82 €
A lány, aki megmenti a karácsonyt (3. kiadás) §K
-10%
Matt Haig
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Kert
-10%
Iván Zsuzsanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Bogyó és Babóca zenél (új kiadás)
-10%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €