Vad idők

„Arturo, tudod, mire jöttem rá mindazok után, ami velem történt? Felismertem az emberi faj egyik elszomorító tulajdonságát. Úgy tűnik, mindannyiunk lelke mélyén egy szörnyeteg lakik.” Valós eseményeket feldolgozó, sőt a valósághoz szigorúan ragaszkodó történelmi regény Mario Vargas Llosa új műve. (Már amennyire a „valóság” a politika szövevényében egyáltalán felderíthető.) És mégiscsak részben fikció – s egyben egy fikció története. Hogy Guatemalában 1954-ben az Egyesült Államok segítségével hogyan döntötték meg katonai puccsal a demokratikusan megválasztott kormányt, az ma már csak apró fejezet a történelemben. Ám Vargas Llosa nagy sztorit talált benne – s nemcsak azért nagy sztori ez, mert évtizedekre meghatározta Közép-Amerika sorsát, hanem azért is, mert van benne valami ördögi. Ördögi, ahogy egy hamis történet alapján – hogy Guatemala kormánya a szovjet kommunizmus szálláscsinálója a kontinensen – hatalmas erők lépnek mozgásba, óriási emberi tragédiákat okozva, és kisiklatva egy ország, sőt egy egész földrész természetes fejlődését. S ebből a nagy sztoriból igazi irodalom lett: Vargas Llosa a történelmi tényeket a fantáziájával kibontva hús-vér alakokat teremtett – politikusokat, diktátorokat, propagandistákat, karrieristákat, kegyetlen vagy épp önfeláldozó katonákat és a Nőt, aki, mint talán mindig, most is ott van a háttérben, alakítva az eseményeket vagy legalábbis az eseményeket alakító férfiakat. MARIO VARGA LLOSA (sz. 1936), a 2010-es irodalmi Nobel-díjas, a leghíresebb perui, a latin-amerikai irodalom nagy generációjának egyik legnagyobbja olyan remekművek alkotója, mint A város és a kutyák, a Háború a világ végén, A beszélő, a Pantaleón és a hölgyvendégek, a Négy óra a Catedralban, A Kecske ünnepe, a Szeretem a mostohámat, a Don Rigoberto feljegyzései…