Alix E. Harrow

Tízezer ajtó

“Alix E. Harrow csodálatos szóműves, aki hisz a történetek erejében, hogy szavakkal képesek vagyunk megrengetni a világot. Ez a regény tárt ajtóval fogad.” Moskát Anita January Dudose nem hétköznapi története az 1900-as évek elején veszi kezdetét. A lány Cornelius Locke pártfogoltjaként éli mindennapjait a milliomos üzletember vermonti birtokán, miközben apja régészeti felfedezőként a világ legkülönbözőbb pontjain kutat letűnt civilizációk után és gyarapítja egzotikus tárgyakkal Locke gyűjteményét. January az egyik nap a házban bolyongva talál egy könyvet, ami mintha idegen világok varázslatos illatát hordozná magán. Ajtókról mesél, melyek átjáróként funkcionálnak a távoli helyek között. A lány ekkor még nem sejti, hogy ez az esemény milyen hatással lesz az életére, és milyen veszélybe sodorja majd. Az addigi kényelmes mindennapok egyik napról a másikra borulnak fel, ráadásul egy olyan sötét erő veszi üldözőbe, ami nem retten meg semmitől. Alix E. Harrow bemutatkozó regénye káprázatos világábrázolásával és lírai prózájával varázsolja el az olvasót. A Tízezer ajtó felejthetetlen utazások, örök barátságok és világokat átívelő szerelmek szívbemarkoló története, középpontjában egy nagyon szerethető főhőssel, aki képes minden veszéllyel szembenézni, csak hogy rendelkezhessen a saját sorsa felett.

Nyelv magyar
Kiadó Agave Könyvek
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 368
Kötés típusa keménytábla
Méretek (Sz-M-H) 147-208-0
EAN 9789634198536
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Legyél profi divattervező - Testpozitív stíluskalauz álmaid ruhakollekciójához
-9%
Justine Lecouffe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
BBQ a javából - Bevezetés a szmókerhasználat rejtelmeibe, lépésről lépésre
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Túl a Maszat-hegyen 2 - Muhi Andris és az ordított világ
-9%
Varró Dániel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Defy - Lázadás - Sinners of Saint 0.5
-9%
L. J. Shen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
A hatalom ereje /Vér és kereszt 3.
-9%
Benkő László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
A nagyhatalmú sündisznócska
-9%
Móra Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,83 €
Egészséges örömök - Foglalkoztató- és fejlesztőkönyv óvodásoknak
-30%
Lengyel Orsolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
6,85 €
Micimackó (34. kiadás)
-9%
A. A. Milne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €