Gaál Edit

Mondatelemzési feladatok I.

A Mondatelemzési feladatok 1. a középiskolások, érettségizők és a felsőoktatásban tanulók számára készült, a nyelvi szintek közül a mondatokkal foglalkozik. A téma nagyon sokrétű, ezért az anyagot két részre bontottuk: az első füzetben a mondategységgel (egyszerű mondatok és az összetett vagy többszörösen összetett mondatok tagmondatai) kapcsolatos gyakorlatok találhatók, a másodikban az összetett és többszörösen összetett mondatok. Az első fejezetet leszámítva ezek a munkafüzetek kizárólag a tipikus szerkezetű mondatokkal foglalkoznak, vagyis olyanokkal, amelyekkel a tananyagban is sokszor lehet találkozni, hiszen elsődleges cél az érettségire és a felsőfokú tanulmányokra való felkészítés. A középpontban az elemzéseket megkönnyítő, de nem feltétlenül általánosan alkalmazott ágrajzok állnak, amelyek szemléletessé teszik a mondatok szerkezetét. A munkafüzet nemcsak a gyakorláshoz és ellenőrzéshez nyújt segítséget, hanem a megoldókulcsban magyarázatokat is ad a feladatok elvégzéséhez. Kiegészítésképpen ajánljuk a szerzőnek 2016-ban a Tinta Könyvkiadónál megjelent Magyar nyelv – Szintek, síkok, hálózatok című könyvét, amelyből a diákok bővebben tájékozódhatnak a felmerülő problémákról. A szerző előző munkafüzete (Szövegtani munkafüzet) szintén ennek a korosztálynak szól. Hasonlóan a Szövegtani munkafüzethez, ebben az esetben is variálhatóak a kérdések és a példák. Gaál Edit nyugdíjazott gimnáziumi tanár, az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékének volt munkatársa, a Nyelvtudományi Társaság tagja több évtizedes orosz és német nyelvoktatással, magyarnyelv- és irodalomtanítással a háta mögött készítette el mondattani munkafüzetét. Fő kutatási területei: a magyar nyelv rendszere, nyelvi szintek, síkok, hálózatok, digitális segédanyagok készítése.

Nyelv magyar
Kiadó Tinta Könyvkiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 48
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 108 g
Méretek (Sz-M-H) 165-235-5
EAN 9789634092360
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Oidipusz király - Oidipusz Kolónoszban - Antigoné
-9%
Szophoklész
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,20 €
6,56 €
Romeo és Júlia. Hamlet, dán királyfi. Szentivánéji álom - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-9%
William Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,60 €
Isteni színjáték - Talentum Diákkönyvtár (új kiadás)
-9%
Dante Alighieri
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,33 €
Tartuffe / A fösvény / Képzelt beteg - Osiris Diákkönyvtár
-10%
Moliére
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €
Corneille és Racine drámák
-9%
Corneille És Racine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,45 €
1,32 €
Vad éjszakák - Edgar Allan Poe, Emily Dickinson, Mark Twain, Henry James és Ernest Hemingway utolsó napjai
-9%
Joyce Carol Oates
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Ármány (élfestett)
-9%
Stacey Thomas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,95 €
19,07 €
Tartuffe - Színház az egész
-9%
Moliére
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,06 €